• Az életet és az egészséget veszélyeztető szituációk felismerése (tantárgyközi elem napja)

          • A hetedik és a nyolcadik osztályos tanulóink egy prezentáció segítségével ismerkedtek meg azokkal a veszélyes szituációkkal, melyek balesetet okozhatnak az iskolában vagy az iskolán kívül. Sajnos, ha nem vagyunk elég óvatosak, a figyelmetlenség akár az életünkbe is kerülhet. Ezért fontos felismerni azokat a veszélyeket, problémás helyzeteket, amelyek gyakran a meggondolatlan viselkedésünk és cselekedetünk okozói lehetnek. Fontos, hogy megtaláljuk a módját, hogyan kell ezeket kikerülni és biztonságban maradni a mindennapi tevékenységeink során, sport közben vagy a nagyobb közösségben zajló tevékenységeink folyamán. Arról is beszélgettünk, hogyan kell eljárni akkor, amikor bekövetkezik a kisebb baleset, miképpen nyújthatunk akár első segélyt is apróbb egészségügyi problémák felmerülése esetén. Ezt praktikus módon is bemutattuk.

            A tartalmas beszélgetés után a diákok egy teszt segítségével mérték fel tudásukat és felkészültségüket ezen a téren. Megfogadták, hogy igyekezni fognak tudatosan odafigyelni egymásra, vigyázni egymás biztonságára, egészségére.

          • Nyílt órák az 1. osztályokban

          • Az idei tanévben több alkalommal is lehetőség biztosítunk, hogy az első osztályos gyerekek szülei egy valódi tanítási órán ismerkedhessenek meg pedagógusainkkal illetve az iskolánkban folyó munkával. November 28-án bemutattuk, hogy a kis elsősök milyen sok mindent tanultak az első hónapokban. Természetesen 45 perc alatt nem lehet bemutatni az elmúlt hónapok munkáját, azonban a fejlődés szemmel látható azoknál a gyerekeknél, akik rendszeresen járnak iskolába. A szülőkkel való beszélgetés során arra a megállapításra jutottunk, hogy eredményt csak akkor tudunk elérni, ha a szülő partnerként kezeli az iskolát és a célunk közös: a gyermek testi, lelki és értelmi fejlődése.

  • Fotogaléria

      zatiaľ žiadne údaje