A felső tagozatosok technika órán őszi termésekkel dolgoztak.
Őszi dekorációk
Regionális nevelés és népi kultúra tantárgyközi elem
Ma a III. ES speciális osztályban az őszi népszokásokkal ismerkedtek meg a tanulók. Az őszi népszokások a gazdasági élet köré szerveződtek: kinti munkák utolsó időszaka, a munkák befejezése a tél előtt. A tanulók is megismerkedtek a szüreti hagyományokkal és népszokásokkal. Zene órán felelevenítették az őszi népi játekokat, mint a Lipem-lopom a szőlőt, majd az Érik a szőlő népdal tanulásával folytatták az órát. Ügyességi játék keretén belül ízelítőt kaptaka a szüret folyamatából, megismerkedtek a szürethez tartozó segédeszközökkel. A Márton-napi hagyományokkal is foglalkoztunk: eljátszották a történetet és a segédanyag segítségével sorba rakták a legenda történetét.
Méhészeti kiállítás a kassai botanikus kertben
Október 24-én Kassára utaztunk, hogy megtekintsük az iskolák számára megrendezett méhészeti kiállítást. Hatodikosaink a biológia órákon felkészültek a témából, így nagy figyelemmel és érdeklődéssel követték a méhész szakemberek előadását. Utána megkóstoltunk néhány mézfajtát és szavazhattunk arra, melyik volt számunkra a legízletesebb. Minden tanulónk igazi méhviaszból készíthetett egy karácsonyfadíszt, amit hazahozhatott. Időnk engedte, ezért végigsétáltunk a dendrológiai ösvényen is, meglátogattuk és etettük az ott tenyésztett házinyulakat, meghallgattuk a papagájok rikácsolását és megismerkedtünk az üvegházakban élő trópusi növényekkel és rovarokkal. Sok új információval és élménnyel gazdagodva értünk haza. Köszönjük szépen fenntartónknak az utazás biztosítását!
Takarékossági világnap
Az október 31-ei takarékossági világnap jó alkalom arra, hogy átgondoljuk a vásárlási szokásainkat, és megnézzük, hol tudnánk megfogni kicsit a pénzt. Mutattunk néhány egyszerű tippet, melyekkel spórolhatunk és még a környezetünket is óvjuk általuk. Hogy érthetőbb és közelibb legyen ez a téma tanulóink számára, megtekintettünk két prezentációt, majd beszélgettünk a látottakról, hallottakról. Virtuálisan bevásárolni indultunk. Nagy segítségünkre voltak a reklámújságok. Tízórait mentünk venni. Összehasonlítottuk, ki mennyit költött és mennyit spórolt. Jó móka volt.
Madárlesen voltunk
Ötödikeseink Štark Marcela tanárnővel és Balázs Andrea, a Szlovák-karszt Nemzeti Park (Národný park Slovenský kras) munkatársával meglátogatták a Somodi Madármegfigyelő Állomást, ahol Kiss Erik ornitológus várta őket. 45 perces gyalogtúra után csendben megközelítettük az állomást, ahol Erik bácsi már várt minket egy óriási háló mellett, amelyben madarak voltak befogva. Kiszabadította őket, ügyesen meggyűrűzte és szabadon engedte. Ez minden nagyon gyorsan történt, hogy a madarat minél kisebb stressz érje. Ezután elvezetett minket a táborba, ahol már vártak minket a befogott madarak és megismerhettük közelről is a gyűrűket, mit tartalmaznak, milyen jelek vannak rajtuk és miért is rakják a madarak lábukra. A madarak téli ellenőrzésekor azt vizsgálják, hogy milyen a fizikai állapotuk, mennyire vannak felkészülve a hideg napokra és hogy egyáltalán képesek-e átvészelni a kemény fagyokat. Közelről megfigyelhettük az ökörszemet, vörösbegyet, feketerigót és a hosszúfarkú fakuszt, ami egy nagyon ritka madár a vidékünkön és csak a Magas-Tátrában környékén található. Ami még érdekes, tavasszal sikerült befogniuk egy bajszos sármányt, amelyik Görögország és Horvátország tengerpartjainál honos. Egy nagyon érdekes tanulmányi kiránduláson vettünk részt.
Köszönjük szépen fenntartónknak az utazás biztosítását!
10
Az európai nyelvek napja 2024
2024. október 17-én a szepsi Multifunkciós Gyermek és Ifjusági Központban megrendezésre került az „Európai nyelvek napja” vetélkedő, amelyen hat alapiskola vett részt. A rendezvény célja a nyelvtanulás fontosságának hangsúlyozása és a multikulturális társadalom értékeinek bemutatása volt.
A vetélkedő első feladatában 30 kérdéses kvízt kellett megoldaniuk a diákoknak, melyek A, B, C és D lehetőséges válaszokat tartalmaztak. A kérdések különféle országok ételeiről, híres emberek által beszélt nyelvekről és különböző idegen szavakról szóltak. Iskolánkat négy tanuló képviselte, Hudák Tatiana (VII.A), Kónya Márió (VII.A), Rybár Attila (VIII.A) és Horváth Annamária (VIII.A), akik a feladatok során ügyesen teljesítettek.
A második részben a csapatok projektpapírokra rajzoltak és írtak az általuk választott országról. Az érdekes tények, híres emberek és a kultúra bemutatása különösen izgalmas volt, és a diákok nagyon kreatívak voltak.
Tanulóink az első és a második feladatnál is sikerrel szerepeltek!
A rendezvény alatt jól éreztük magunkat és sok új ismerettel gazdagodtunk.
8
Október 15. - a kézmosás világnapja
"Evés előtt kezet mosok,
beteg lenni nem akarok.
Mert ki piszkos kézzel eszik,
bizony hamar megbetegszik."
Szüret - néphagyományőrző foglalkozás 🍇
A Szepsi Multifunkciós Gyermek és Ifjúsági Központ szervezésében iskolánk alsó tagozatosai a A Kultúráért Gömörben és Gömörön Túl Polgári Társulás "Szüret" c. interaktív hagyományőrző foglakozásán vettek részt. Mács Katalin óvoda-és néptáncpedagógus játékos módon mesélte el a szüret fontos mozzanatait, ehhez kapcsolódó dalokkal, táncokkal, népszokásokkal fűszerezve. A gyerekek szívesen hallgatták Mátyás király történeteit és örömmel vettek részt a közös éneklésben és a néptáncos jelenetekben. Multifunkčné centrum pre deti a mládež Moldava nad Bodvou, köszönjük a meghívást!
3
Őszi kézműves alkotóműhely 🍂🍁
Ősz-apóka köpönyege, hej de tarka-barka.
Úgy látszik, hogy sárga, piros falevélből varrta.
A harmadik évfolyam és az I.D osztály tanulói az őszi kézműves foglakozásokon igazi mesterműveket alkottak az ősz terméseiből. A kész alkotások őszi hangulatba öltöztették az osztálytermeket és a folyosókat.
Versillusztráció
A Csemadok Buzitai Alapszervezete felhívására versillusztrációt készítettek a 3.D osztály tanulói. A rajzok Gál Sándor: Mese a mohó halról és a Zápor című versekhez készültek.
Meseterápia két napban
A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének szervezésében iskolánk négy pedagógusa két "mesés" napot tölthetett Tátrai Vanda alkotó-fejlesztő metamorphoses meseterapeutával, valamint Lázár Irénnel, a Szomolyai Magyar Roma Egyesület képviselőjével. A műhelyfoglalkozások betekintést nyújtottak számunkra a meseterápia és a szociodráma rejtelmeibe, segítséget kaptunk ezeknek az új módszereknek az alkalmankénti felhasználásához és beépítéséhez a nevelési-oktatási folyamatba. Tátrai Vanda meseterapeuta kedden iskolánk 3. B osztályában mutatta be módszerét a képzés résztvevőinek. Köszönjük a lehetőséget!
Őszi sportnap az alsó tagozaton
A sportnap egy szórakoztató és aktív esemény, amely során a diákok különféle sportágakban mérhetik össze rátermettségüket. Az ilyen alkalmak célja, hogy népszerűsítsék a mozgást, a csapatmunkát és az egészséges életmódot. A negyedik évfolyam tanulói a mai délelőtt folyamán tökéletesen megmozgatták izmaikat: volt szökdelés, egyensúlyozás, tánc és a szenzomotoros játék is.
A harmadik évfolyam tanulói az őszi sportnapot ügyességi játékokkal indították, ahol a koordináció fejlesztésére fókuszáltak. Ezt követően különböző labdajátékok, egyensúly- és futógyakorlatok következtek. A legnagyobb sikere mégis a csoportok közti vetélkedéseknek volt, ahol hangos kiáltással buzdították egymást a gyerekek. Győztest nem hirdettünk, hiszen a mai mozgással mindegyikük csak nyert.
A második évfolyam diákjai számára rendezett sportnap idén különleges módon került megszervezésre: a programokat nem a szabadban, hanem a tantermekben bonyolítottuk le. Bár elsőre szokatlannak tűnhetett a helyszínváltozás, a nap így is tele volt izgalmas kihívásokkal és élményekkel. A tantermekben különböző sportállomásokat alakítottunk ki. A folyosó lépcsőin dobóversenyt rendeztünk, ahol a diákok szivacslabdákat dobhattak. Az egyik legnépszerűbb állomás a „székfoglaló” volt, ahol zenére kellett gyorsan helyet találni a kihelyezett székek között, ami rengeteg nevetést és jókedvet hozott mindenkinek. Emellett voltak feladatok, ahol a versenyszellemük kapott teret. A nap folyamán nemcsak a verseny és a mozgás kapott nagy szerepet, hanem a csapatmunka és az egymás iránti tisztelet is. Bár a sportnap eltért a hagyományostól, a gyerekek ugyanúgy élvezték a mozgást, a versenyeket és a közös élményeket.
2
Őszi célirányos gyakorlat
A mai napon megtartottuk az őszi célirányos gyakorlatunkat. Felső tagozatos tanulóink felfrissítették eddig szerzett ismereteiket a lakosságvédelem és a katasztrófák elleni védelem alapjaiból. Kilencedikeseink és kollégáink állomáshelyenként feladatokkal várták a váltakozó csapatokat. A beszélgetéssel egybekötött ismeretszerzés után rövid kérdések segítségével felmérték és értékelték az osztályok tudását. A játékokkal egybekötött, vidám hangulatú és tanulságos napon az időjárás is a kedvünkben járt.
1
Október 4-e, az állatok világnapja
Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. A harmadik osztály tanulói az egész tanítási napot az állatok világnapjának szentelték. Szlovák órán megneveztük az állatokat, magyar órán magánhangzókkal pótoltuk ki az állatok neveit, informatikán állatos kirakókon gyakoroltuk az egér használatát, honismeret órán pedig a webkamera segítségével bekukkantottunk a budapesti és a zürichi állatkertbe is.
Egy pohár tej: tiszta fej? - tejnap a suliban 🥛
Kölcsönös óralátogatás
Intézményünkben már hagyománnyá vált, hogy kollégáink egymás tanítási óráira szívesen ellátogatnak. Így tájékozódnak a kollégák által alkalmazott pedagógiai módszerekről. A tanítás végén az órán résztvevő kollégák megosszák egymással az óralátogatás során szerzett tapasztalatokat, különös figyelemmel a látott módszerek alkalmazhatóságára és hatékonyságára.
Ma a II.C osztály matematika óráján vettünk részt. Nagy Hajnalka tanítónő irányításával egy összefoglaló, ismétlő órát láttunk: összeadás és kivonás a 20-as számkörben. A gyerekek jártasak az interaktív tábla használatában, ezt bizonyította a feladatok rutinos megoldása. Szívesen használják a Bee Boat programozható robotméhecskét is az irányok gyakorlására. Egy jól felépített, aktív, vidám órát láttunk, ahol a gyerekek is szívesen dolgoztak.
"Szív a kézben" projekt
2024 szeptemberében a Városi Művelődési Központban művészeti workshopok zajlottak, amelyek a "Szív a kézben" projekt részeként megnyitotta kapuit az alkotás és a kreativitás előtt. Iskolánkat 10 felső tagozatos, rajzban tehetséges tanuló képviselte, akiket Františka Fehérová tapasztalt művész, a szepsi Művészeti Alapiskola igazgatója vezetett. A résztvevők nemcsak a festői mesterség technikáit sajátíthatták el, hanem saját művészi stílusukat is megismerhették. A kézműves workshopon a résztvevők az anyagok és eszközök színes skálájából válogathattak: a hagyományos olajfestékektől a modern akrilokig minden a rendelkezésükre állt. Így igazán érdekes és szép alkotások születtek! Köszönjük szépen a meghívást és az élményt!
15
Az Európai Nyelvek Napja
„Ha a kultúra egy ház, akkor a nyelv a kulcsa a bejáratának, és benne minden szobának.“
Az Európai Nyelvek Napja alkalmából prezentációval egybekötött, rövid előadáson vettek részt a 3.A és a 4.B osztály tanulói. Figyelemmel és érdeklődve hallgatták az információkat és érdekességeket pld. arról, hogy Európában, hazánkban és lakóhelyünkön Szepsiben hány nyelvet is használunk.