• Farsangbúcsúztató a 4. B osztályban

          • Hétfőn különleges nap volt a 4. B-ben, mivel nemcsak a gyerekek jöttek az iskolába, de néhány anyuka is szívesen vette a tanító néni meghívását, hogy besegítsenek a farsangzáró buli lebonyolításában. A gyerekek a szülőkkel együtt készítették a maszkokat, majd következett a nap fénypontja, a farsangi fánk elkészítése. Együtt dagasztották, szaggatták majd sütötték ezt a jól ismert édességet. A tanítási nap végén egy jót buliztak és a fánkokból egy darab sem maradt! Köszönjük a szülők bizalmát és segítségét!

          • Nyitott óra az 5.C speciális osztályban

          • Iskolánk speciális pedagógusai részt vettek egy nyitott órán, melyet Ádám Ildikó osztályfőnök, speciális pedagógus tartott. A kölcsönös óralátogatásokat többnyire támogató, értékelő jelleggel végezzük, mellyel a fő cél az iskolai oktató-nevelő munka színvonalának emelése, a kollégák pozitív támogatása.

            Olvasás órából kaptunk ízelítőt, mégpedig egy tanulságos szöveg feldolgozása által. A gyerekek különböző szervezési formákban mutatták be az új tananyag feldolgozását, a megszerzett ismeretek alkalmazását és szövegértési készségüket. Az óra végére minden tanuló értékelte az órán nyújtott teljesítményét és elismerő dicséretet is kaptak a résztvevő pedagógusoktól. A kölcsönös óralátogatásokat többnyire támogató, értékelő jelleggel végezzük, mellyel a fő cél az iskolai oktató-nevelő munka színvonalának emelése, a kollégák pozitív támogatása.

          • Valentin-nap a zene órákon

          • A felső tagozat zeneórái e héten a Valentin – nap jegyében teltek. A tanulók különböző korszakok különféle műfajú szerelmes dalai közül hallgattak meg néhányat, előtte azonban megtudtak néhány

            érdekességet a Bálint – nap eredetéről, névadójáról, megismerkedtek a hozzá kapcsolódó hagyományokkal, szokásokkal, hiedelmekkel és szerelem – csalogató praktikákkal, melyek több esetben mosolyt csaltak a tanulók arcára. Mindenesetre nagyon jól szórakoztunk!

          • Február 14. - Valentin-nap 💞

          • A Bálint-nap, vagy a Valentin-nap a szerelmesek napja. Ilyenkor a párok valami apró figyelmességgel kedveskednek egymásnak. Technika órán a felső tagozatosok különböző ajándéktárgyakat készítettek e közkedvelt ünnep kapcsán: díszpárnákat, üdvözlőlapokat és fából készült sziveket.

            Bálint napjához számos babona, hiedelem és néphagyomány is kapcsolódik. Ha a lányok a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe mentek, megláthatták leendő férjüket. A párna alá helyezett babérlevélnek szintén az volt a célja, hogy álmukban megtudják ki lesz a jövendőbeli párjuk. Lányok, tudtátok ezt?

          • Betegségekről a betegek világnapján

          • A 8. speciális osztály tanulói a leggyakrabban előforduló betegségekről beszélgettek, azok kialakulásáról, tüneteikről, vizsgálati és kezelési módjaikról és persze a megelőzésről.

          • Az adatvédelem nemzetközi világnapja (pénzügyi ismeretek)

          • Az adatvédelem nemzetközi napja alkalmából a IV. A és az IV. B osztályos tanulókat bevezettük az adatvédelem világába. Szituációs játékok segítségével elsajátították az alapismereteket: mi nevezhető adatnak, melyek a személyes adatok, miért védjük, kinek és milyen helyzetben kötelességünk odaadni. A tanulók szülő, tanár, orvos és a rendőr szerepébe is belebújhattak.

          • ”Fűben, fában orvosság! ” - a betegek világnapja

          • II. János Pál kezdeményezésére 1993-tól február 11-e a betegek világnapja. A világnap célja, hogy a világon minden ember kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse őket. A 4. AB osztályos tanulókkal a világnap alkalmából részletesen elbeszélgettünk a különböző bőrbetegségekről és azok tüneteiről, kezeléséről. Különösen nagy hangsúlyt fektettünk a rüh kialakulásának okaira, kezelésére és a megelőzés fontosságára. A házi patikából előhúztuk a levendula fontos szerepét, ugyanis a rühatka nem szereti a levendula illatát.

          • Na hodine slovenského jazyka...

          • Žiaci 5. ročníka pri príležitosti symbolického "Európskeho dňa čísla tiesňového volania - 11.febr. " sa venovali činnosti pracovníkov ČK, Polície a Hasičského zboru. V modelových situáciách napodobňovali dôležitú činnosť zdravotníkov. Mali možnosť využívať v niekoľkých hravých scénkach už osvojené výrazy.

          • ÉRTESÍTÉS

          • Az iskola igazgatója értesíti a tanulókat és szüleiket, hogy az iskola fenntartójának belegyezésével 2023. február 9-től február 10-ig az iskola minden tanulója számára rendkívüli tanítási szünetet rendel el az iskolában előforduló légúti megbetegedések magas számú előfordulása miatt.

            A tanítás 2023. február 14-én, hétfőn folytatódik.

          • Rajzverseny 🎨

          • Elkészültek a tanulók alkotásai (4. B-9, 1.D-1, 3.B-1) a XXI. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Versenyre.

            A verseny témái:

            1. Illusztrációk Petőfi Sándor költeményeihez / a költő születésének 200. évfordulója tiszteletére

            2. „Lenn a délibábos Hortobágyon...“ (tájkép)

            Kíváncsian várjuk az eredményhirdetést!

          • Bőrműves, az ősi, kézműves mesterség

          • Az áji Rácz házaspárt, Árpádot és Ingridet a népi hagyományok kedvelőinek nem kell bemutatni. Fülektől egészen Kisgéresig rendszeresen részt vesznek a kézműves vásárokon. Bőrből készült portékáik iránt nagy a kereslet: Ráczleather. A mai kézműves bemutatón iskolánk tanuló megismerkedtek a bőrművesség szerszámaival, majd mindenki egy névvel ellátott karkötőt készített. Először vízzel megpuhították a bőrszalagot, majd Árpi bácsi beleütötte a betűket. A karkötőt ezután a gyerekek festették be, kifényesítették, majd méhviasszal bekenték. Köszönjük a tartalmas időtöltést!

          • Január 27. - A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja

          • Az iskolánk felső tagozatos diákjainak egy hetes történelmi interaktív programot tartottunk, amely keretén belül a holokausztra, valamint annak áldozataira emlékeztünk. Az időpont kiválasztása nem volt véletlenszerű, hiszen január 27-e a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja. Mivel fontosnak tartjuk, hogy az iskolán tanulói megismerkedjenek a rasszizmus és xenofóbia negatív következményeivel, ezért minden éven különböző szemszögből mutatjuk be a holokauszt szörnyűségeit. Az idei történelmi előadásunk Gyerekek a holokauszt idején címet viseli. A témakör kiválasztásával az 5. osztályos tanulóink számára is érthetőbbé szerettük volna tenni a számukra még nehezen érthető eseményeket. Előadásunk főhőse Helga, aki rajzaival mutatja be a koncentrációs táborokban történő eseményeket. Szabadulása után publikálja képeit, amelyek bejárták az egész világot. Miután a diákjaink meghallgatták az előadással összekötött prezentációt, valamint megismerkedtek Helga képeivel, ceruzát ragadtak, és ők is rajzolni kezdtek.

          • Multikulturális nevelés és népi kultúra - tantárgyközi elem napja

          • A felső tagozatos osztályok a zeneóra keretén belül az adventi időszak kezdetétől egészen a farsang végéig tartó időszak hagyományaival, szokásaival ismerkedtek. A színes előadások sorozatát történetekkel, képekkel, énekekkel tettük gazdagabbá, melyek közül néhányat meg is tanultunk. Az adventi koszorú, kántálás, betlehemezés, regölés, újévi jókívánságok, házszentelés, farsangi mulatságok, jelmezbálok, hagyományos ételek, időjóslások mind részét képezik annak a gazdag örökségnek elődjeink hagytak ránk. Bár különösen a magyar vidékre , azon belül régiónkra jellemző népszokásokkal ismerkedtünk, kitekintettünk a nagyvilágba is, gyönyörködtünk a híres karneválok pompás, színes jelmezeiben és megcsodáltuk Velencét, a lagúnák városát is.

          • A TERMÉSZET TÖRVÉNYEI

          • Január 27-én megtartottuk a „Természet törvényei” című természettudományi versenyt, amelyben tanulóink felmérhették a tudásukat matematikából, biológiából, földrajzból és fizikából. A versenyen háromtagú csoportok képviselték a felső tagozatos osztályokat. A tanulók nagy odaadással fejtegették a feladatokat: gondolkoztak, mértek, csoportosítottak, rajzoltak, építettek. Egyik csoport sem vallott szégyent, mindegyik osztály teljesítette az elvárt 50 százalékot. Díjazva a legjobb három osztály tanulói lettek. Egy oklevéllel és tárgynyereménnyekkel lettek gazdagabbak.

            Helyezést értek el:

            1. hely – 9. osztály

            2. hely – 7.B osztály

            3. hely – 8.B osztály

            Szívből gratulálunk!

          • ‼️Szülők figyelmébe – PÉNZBÍRSÁG ISKOLAI HIÁNYZÁSÉRT‼️

          • A 2023. január elsejétől érvényes T.t. 396/2022 számú törvény értelmében a gyermek törvényes képviselője (szülő) szabálysértést követ el, ha:

            1. nem íratja be gyermekét iskolába, aki az adott év augusztus 31-ig betöltötte a 6. életévét, vagy

            2. nem íratja be gyermekét a kötelező óvodalátogatásra,

            3. az iskolás gyermek egy hónap alatt 15 óránál többet hiányzik igazolatlanul, vagy

            4. egy tanév alatt több mint 60 órát hiányzik igazolatlanul.

            Ebben az esetben az önkormányzat 33 eurótól 331,50 euróig terjedő pénzbírságot szab ki a gyermek/tanuló törvényes képviselőjére, akár többször is.

          • Farsangi hagyományok

          • (Multikulturális nevelés és népi kultúra - tantárgyközi elem napja)

            A farsangi időszak a tél vége és tavasz kezdete. Sok hagyomány fűződik ehhez az időszakhoz. A II.B osztályos tanulók megismerkedtek az ünnepkörhöz tartozó mesékkel, mondókákkal, dalokkal, hagyományokkal és népszokásokkal. Közösen elolvasták a Bogyó és Babóca a jelmezbálban című mesét, farsangról szóló dalokat énekeltek, ügyességi játékokat játszottak. Rajzórán ötletes maszkokat készítettek, amiket az álarcosbálon viseltek. Nem maradhatott el a finom farsangi fánk kóstolása sem. Aki éppen szomjas lett, üdítővel olthatta szomját. Jó hangulatban telt el a nap.

          • A hagyományos roma kultúra - a regionális nevelés és népi kultúra tantárgyközi elem napja

          • A roma etnikum sajátos történeti és társadalmi múlttal rendelkezik. Saját kultúránk megismerése az önazonosság és önelfogadás alapja. A hagyományos roma kultúra gazdag mesékben, eredetmondákban, mágikus történetekben, dalokban és táncokban. A hagyományos roma mesék, dalok és történetek a régmúlt időkből származnak, amikor a romák még vándor életmódot folytattak.

            A kultúránkkal való ismerkedés és felvilágosítás keretén belül a 3.D és a 4.C speciális osztályok tanulói a hagyományos roma zene és irodalom sajátosságaival ismerkedtek. A roma mesék és dalok a cigányság nehéz, hányatott életéről szólnak és drámaiságuk folytán nem mindig optimista a végük.

            A tanulók ezután az illusztrátorok szerepét töltötték be, így rajzaik által életre kelt Káló, a cigánylegény vagy Doja története.

          • Preventív előadás - zaklatás

          • A belügyminisztérium bűnmegelőzési osztályának korrdinátora tartott előadást iskolánk felső tagozatos tanulóinak. Az előadó elsősorban a zaklatás különböző eseteire hívta fel a gyerekek figyelmét. A technikai fejlődés következtében az internet a mindennapok része lett. Használatával könnyebbé, egyszerűbbe tehetjük életünket. A virtuális tér azonban valós veszélyeket is jelent. Az internetes zaklatást nem szabad félvállról venni; a jelenség ugyan nemcsak a gyermekeket érinti, de egyértelműen rájuk a legveszélyesebb. Ha úgy érzed, akár Te, akár ismerősöd (internetes) zaklatás áldozatává vált, kérj segítséget!

          • A sokoldalúság olimpiai jelvénye 2023

          • Immár harmadszor kapcsolódtunk be a Szlovákiai Olimpiai Sportbizottság "A sokoldalűság olimpiai jelvénye" elnevezésű önkéntes sportprojektbe. 137 tanulónk testnevelés órákon egy tesztelésen estek át, aminek segítségével az alap mozgásos képességek fejlettsége mérhető. Minden tanulónak hat versenyszámot kellett teljesítenie. Minden versenyszám külön van értékelve, a legjobban teljesítő tanulók érmet és oklevelet kaptak, így 15 arany- ,23 ezüst- és 42 bronzérmet sikerült szereznünk. A kerületi fordulóra márciusban kerül sor. Gratulálunk sportolóinknak a szép eredményekhez!

  • Fotogaléria

      zatiaľ žiadne údaje