• Jászói kirándulás

          • Az I.A és 1.E osztály tanulói pénteken Jászóra látogattak el. A gyerekek sok új információval lettek gazdagabbak. A Jászói-barlang a Szlovák-karszt Nemzeti Park legjelentősebb barlangjai közé tartozik. Gazdag cseppkődíszítéséről, érdekes sziklaalakzatairól, fajgazdag denevéreiről, régészeti leleteiről és figyelemfelkeltő történelméről ismert. A Szlovák- és Aggteleki-karszt barlangvilága részeként a világ természeti örökségének jegyzékébe is bekerült. A gyerekek élményekkel gazdagabban tértek vissza az iskolába. Köszönük fenntartónknak az autóbusz biztosítását!

          • Nyitott óra - kölcsönös óralátogatás

          • Kedden az 1.F osztályban gyűlt össze néhány alsó tagozatos kolléga, hogy a matematika órán megfigyeljék, mit tanultak meg a kicsik egy év alatt. A bemutató órán különböző feladatokat, módszereket, ötleteket láthattunk, amit egy közös megbeszélés követett.

          • Föltámadott a tenger... (rajzverseny)

          • Az idei tanév utolsó alkotásai a csallóközcsütörtöki Játékvár Játszóház által meghirdetett "Rajzolj és nyerj" rajzpályázatára készültek. A mai napon személyesen a gyerekek indultak a gondosan becsomagolt képeikkel a postára, hogy megérkezzenek a Csallóközbe még a tanév végéig.(VI.C osztály)

          • Szádelői túrázás

          • Érezzük, hogy itt az év vége, várjuk a bizonyítványokat, de előtte még egy jót akartunk kirándulni. A II. B, C és a IV. A, B osztályok úgy döntöttek, hogy a szádelői völgybe látogatnak el. Ezen a csodás helyen mindenre akadt példa, amit a környezetismeret órákon tanultunk. Habár egy kicsit összezavarodtunk, mert a második hídnál a vadkacsa mamával és kicsi fiókáival találkoztunk. Nem értettük hogyan is kerültek oda, hiszen róla azt tanultuk, hogy élőhelye a tavak mentén található. Mit keresett az erdőben? Mi inkább a szarvast, őzet, vadmacskát és a nagy medvét vártuk. A kanyonon keresztül vezető hosszú úton megcsodáltuk a fákat, virágokat, sziklákat, melyekről érdekes mondákat hallottunk. A fenti büfében nagyon jól esett a hideg üdítő és a tízórai, amit magunkkal vittünk. A lefelé vezető út pedig gyorsabban elfogyott, mint felfelé. Nagyon jól éreztük magunkat. Szép napot tudhatunk magunk mögött.

          • Osztálykirándulás

          • Az I.CDF és a II.A osztály tanulói osztálykiránduláson vettek részt. Ellátogattak Buzitára, ahol a helyi alapiskolában található "mini állatkertet" látogatták meg. Az állatsimogató remek lehetőséget nyújtott azok számára, akik háziállatot eddig a valóságban még sohasem láttak. A gyerekek megetethették, megsimogathatták az ott található állatokat. A kis tóban, ami szintén az iskola területén található, felfedezték az ott lakó békákat és halakat a szebbnél szebb tavirózsák között. Az ismeretterjesztő táblákról információkat tudhattak meg többek között a gólyákról, valamint arról, hogy az említett madarak kedvenc lakóhelye ez a falu. Együttlétünket közös játékkal fejeztük be. Köszönjük szépen iskolánk fenntartójának az autóbusz biztosítását!

          • Osztálykirándulás Kassán

          • A hatodikos és nyolcadikos tanulók egy kis csoportja június 18-án Kassára kirándult. A program közös mozizás volt a Cinemax moziban. Az Elemi (eredeti címe: Elemental) 2023-as amerikai számítógépes animációs, romantikus filmvígjátékot nézték meg. Az ELEMI egy olyan városban játszódik, ahol egymás mellett élnek a tűz-, víz-, föld- és levegőlakók. Parázs, a talpraesett, gyors észjárású és tüzes fiatal nő, illetve Örvény, a mókás, életvidám, laza srác találkozása alapjaiban változatatja meg mindazt, amit az őket körülvevő világról hittek. A film szuper volt, a gyerekek jól szórakoztak.

          • Gyermekmunka elleni világnap

          • „Van olyan munka, amelyből profitál a gyermek, és van olyan, amely csak a munkáltatónak nyújt profitot. A gyermekek foglalkoztatása nem az életre készíti fel őket, csupán magas nyereséghez juttatja a munkaadójukat ”.

            A gyermekmunka elleni világnap alkalmából az I. A és I. E osztályos tanulók betekintést nyerhettek az ázsiai országok gyerekeinek szívszorító életébe, sorsába. A háborúk és a szegénység miatt minden negyedik gyerek gyermekmunkára kényszerül. Nem tudhatják milyen a gondtalan gyermekkor, milyen jó érzés játszani, szórakozni, tanulni. A tanulóink együttéreztek ezekkel a gyerekekkel, sajnálták őket, elmondásuk szerint egyikük sem szeretne cserélni velük.

          • Rendhagyó polgári nevelés óra II.

          • Pénteken folytattuk városnéző barangolásunkat. A 6. A osztályhoz a 4.C is csatlakozott. Egy kis történelmi felvezető után megnéztük a valamikori városfalak emlékhelyét, a városi parkban a székely kaput, melyet városunk testvértelepülése Székelykeresztúr állíttatott 2011-ben. Megálltunk Egressy Béni, a Szózat megzenésítőjének emlékszobra előtt, majd Lukács János szobrász által készített Árpád-házi Szent Erzsébet szobra előtt kerestük a választ arra, hogy miért ábrázolják többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában. Áthaladva a Görbe utcán találkoztunk egy 92 éves bácsival, aki egy rögtönzött történelem órát tartott azokról az időkről, amikor még ő volt tizenvalahány éves. Természetesen elárulta a hosszú élet titkát is. Olvasni sokat, tanulni, dolgozni, soha fel nem adni és senkit sem bántani!

            Ezzel a hasznos útravalóval zártuk a rendhagyó polgári nevelés óránkat.

          • Tanulmányi kirándulás Kassán

          • Június 15-én a kilencedikes és nyolcadikos tanulóink tanulmányi kiránduláson vettek részt Kassán. Útjuk első állomása a Szent Erzsébet-dóm volt. Második állomásként ellátogattak Kassa szülöttjének, Márai Sándornak az emlékházába, ahol tartalmas előadást és sok érdekességet hallottak az író életéről és műveiről. Harmadik állomásként Kassa magyarok által egyik leglátogatottabb nevezetessége, Rákóczi fejedelem rodostói háza volt, mely a középkori városfal erődrendszerének legrégebben megmaradt részlete, a Hóhérbástya udvarában áll.

          • Polgári nevelés óra egy kicsit másképp

          • Ma rendhagyó polgári nevelés órán vett részt a 6. A osztály. Városunk történelmi nevezetességei közül a Szepsi Laczkó Máté Bormúzeumot, a Szojka kaput és a valamikori kalapkészítő Dittel család emlékvitrinjét tekintettük meg. Lebocky Andrea idegenvezető, az Infocentrum vezetője, izgalmas ismeretekkel gazdagította az eddig tanultakat. Diákjaink büszkén dicsekedtek azokkal az ismeretekkel, melyeket maguk is tudtak városunk múltjáról. Andrea nénitől nagy dicséretet kaptak, amit Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma című versének elszavalásával köszöntek meg. A mai nap ékes bizonyítéka volt annak, hogy semmi sem haszontalan, amit megtanulunk!

          • Túra a Szent László-forráshoz

          • Mivel idén az osztálykirándulásunkra megrendelt autóbuszunkat átadtuk sportolóinknak a somorjai országos sportfesztiválon való megmérettetésükhöz, úgy döntöttünk, tudunk mi túrázni lábbusszal is . A debrődi Szent László növénytemplom és Szent László forrás megtekintése éppen belefért a délelőttünkbe. A mai nap időjárása már kedvezett a majdcsak 14 km-es gyalogláshoz, így egy igazán jó napunk kerekedett !

            (IV.D, V.C., VI.C speciális osztályok)

          • SUPERFINÁLE 2023 - az iskolai sport ünnepe Somorján - 3. nap ⚽️🏆

          • Szuper eredmény az országos bajnokságon!!! Iskolánk focicsapata a 4. legjobb az országban! Gratulálunk, büszkék vagyunk a srácokra: Baščúr Justin, Baščúr Kristián, Baščúr Brian, Baščúr Samu, Gruľo Tibor, Grulyo Laci, Horváth Alex, Hudák Silvester, Kanaloš Slavo, Rybár Dávid. Grulyo Lacié lett a legjobb kapus díja!

            Edző: Kišpéri Zoltán

            Eredmények:

            1. Mšk Žilina

            2. Vranov nad Topľou

            3. Grundeschule Bratislava

            4. Szepsi Alapiskola - ZŠ s vjm Moldava n.B.

            5. ZŠ Badín

            6. ZŠ Nitra

            7. ZŠ Hlohovec

            8. ZŠ Bánovce nad Bebravou

            Köszönjük városunknak az utazás biztosítását!

          • SUPERFINÁLE 2023

          • 1. meccs: Szepsi - Bán (Bánovce nad Bebravou): 4:3

            2. meccs: Szepsi - Galgóc (Hlohovec): 4:4

            3. meccs: Szepsi - Zsolna (Žilina) 1:10

            Hurrá, a srácok holnap elődöntőt játszanak!

          • SUPERFINÁLE 2023

          • 2. nap, június 13. - a megnyitó

            Martin Dúbravka (szlovák válogatott labdarúgó, a Newcastle United játékosa), Stano Lobotka (szlovák válogatott középpályás,jelenleg a Napoli játékosa) és Milan Škriniar (szlovák válogatott labdarúgó, az Internazionale játékosa) a megnyitón. Micsoda élmény a fiúknak! Persze a tanítóbácsiknak is! Kisperi Zoltan, Roland Képeš!

  • Fotogaléria

      zatiaľ žiadne údaje