Az adventi időszakban hagyomány, hogy karácsonyig minden vasárnap meggyújtunk egy gyertyát az adventi koszorún. Az első gyertya Ádámot és Évát jelképezi, akiknek elsőként ígért Isten megváltást. Ennek a gyertyának a jelentése a hit. A 4.B osztály tanulói is elkészítették az osztály adventi koszorúját, mellyen hétfőn reggel meggyújtották az első gyertyát.
Az első gyertyaláng az adventi koszorún
Technika órán
Az adventi koszorú ősét 1839-ben készítette Johann H. Wichern németalföldi evangélikus lelkész: egy örökzölddel díszített szekérkeréken 24 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig. Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.Technika órán tanulóink szebbnél-szebb adventi koszorúkat készítettek. A képen a kilencedikes Kanaloš Dani munka közben.
Az egészség és az élet védelme - tantárgyközi elem napja
Ha nincs egészségünk, igazából semmink sincs! Ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, fontos többek között a prevenció, tehát a betegség megelőzése. Ezt mozgással és helyes táplálkozása tudjuk biztosítani. Az 5.D speciális osztályban a napot egy egészségügyi sétával kezdtük, hógolyózással és fogócskával tarkítottuk. Kellemesen elfáradtunk, így teát főztünk a gyógynövényekből, amelyeket tavasszal saját kezüleg gyűjtöttünk. Hogy a tea még egészségesebb legyen, mézzel ízesítettük. Közben arról beszélgettünk, milyen balesetek érhetnek bennünket jegen és a csúszós havon. A finom tea után megtanultuk, hogyan kell bekötözni a sebeket és mit kell tenni végtagtörés esetén. Vigyázzunk magunkra és egymásra is!
Munkálkodtunk...
A munkára nevelés és a technika óra a mentálisan sérült tanulók legfontosabb tantárgya, amely a legalacsonyabb évfolyamtól kezdve szisztematikusan hat a motoros képességeik fejlődésére. A tanulók alapvető ismereteket szereznek az anyagokról, eszközökről, munkafolyamatokról. Megtanulják felismerni az anyagok fajtáit, tulajdonságaikat, megismerik a szerszámokat és funkcióját, megtanulnak beszélni arról, hogy mit csinálnak és mivel dolgoznak. A 4. C és 5. C speciális osztályok textildíszítéssel foglalkoztak. A bevásárló táskákat textilfestékekkel, a kis szalvétákat gyöngyökkel és hímzéssel díszítették. Filcből kis madarakat varrtak. Jutalmuk a palacsintasütés volt, amit természetesen jóízűen elfogyasztottak.
Vásárlásmentes világnap
”Ne vegyél olyasmit, amit akarsz, csak olyasmit,
amire szükséged is van; amire nincsen szükséged,
egy garast sem ér.” (Cato)
A vásárlásmentes nap alkalmából a II.AB osztályok tanulóival beszélgettünk a vásárlási szokásokról. Arra a kérdésre, hogy ”Ki szeret vásárolni?”, minden tanuló felnyújtotta a kezét és egymás szavába vágva kiabálták, hogy ki mit szeret venni a boltban. Megbeszéltük, mi mást lehet még csinálni a vásárláson kívül. Több példát is említettünk arra, hogy hogyan és miből készíthetünk saját kezűleg például karácsonyra ajándékot. Elég hozzá kartonpapír, olló, madzag és színes ceruza, hogy elkészülhessen az egyedi remekmű. Így is el lehet ütni az időt ! A saját kezünk gyümölcse még értékesebb.
Az egészség és az élet védelme télen – tantárgyközi elem napja
Az első hó okozta örömök tartogatnak számunkra kevésbé várt meglepetéseket, sőt, veszélyeket is. Az időjárásnak nem megfelelő öltözék, a csúszós úttest, a jeges hógolyók… egészségünk és életünk védelme tekintetében mindannyiunk számára számtalan kockázatot jelenthetnek. A mai délelőtt tapasztalati tanulás által tanultuk meg, hogy:
A gyalogosközlekedés során fokozottan ügyeljünk a biztonsági szabályokra, az autók is csúsznak, nehezebben állnak meg!
Csizma, kesztyű, sapka, meleg kabát nélkül, nem igazán élvezhető az első hó öröme.
A jeges hógolyó komoly baleseti rizikót jelenthet!
(VII.C speciális osztály)
Búcsú az ősztől
Kinn már havazik, pár napon belül itt az advent. Tanulóink ezzel a kiállítással búcsút vettek az ősztől.
Kölcsönös óralátogatás
Iskolánkban hagyománnyá vált, hogy a pedagógusok meglátogatják egymás óráját, hogy tapasztalatot szerezzenek, "ellessenek" egy-két jó ötletet, vagy felhívják a figyelmet az esetleges hiányosságokra. Így történt ez ma is, a 4.B osztályban gyűltünk össze egy angol órára, amit Kovács Éva tanító néni tartott. Az óra témája az ételek nevei voltak, célja pedig az, hogy minél több étel nevét tudják angolul megnevezni. A tanító néni kihasználta az interaktív tábla adta lehetőségeket is, ami a gyerekek tanulását nagyban elősegíti. Egy jól megszervezett, pörgős, aktivitással teli órát láthattunk, ahol a tanuló-tanító jól érezte magát.
5
Szülői értekezlet
Értesítjük a szülőket, hogy november 27-én, hétfőn,13.00 órakor minden osztályban szülői értekezletet tartunk.
Méhészeti kiállítás a botanikus kertben
November 21-én hatodikosaink részt vettek a minden éven megrendezendő méhészeti kiállításon a kassai botanikus kertben. Megismerkedtünk a méhészek munkájával, a méhek életével és tenyésztésével. A valóságban láthattuk azt, amit már a biológia órán elsajátítottunk. Miután meghallgattuk az érdekes előadást és megnéztük a régi és modern méhészeti berendezéseket és felszereléseket, méhviaszból gyertyát öntöttünk, amit mindenki hazavihetett. Megkóstoltuk a mézet is. A kiállítás után meglátogattuk az üvegházakat, bárányokat és kecskéket etettünk, megnéztük a kis állatkertet. Sok tudással és kellemes élménnyekkel gazdagodtunk.
Innovációs pedagógus-továbbképzés
Csütörtökön délután és szombaton intézményünk és négy környező iskola pedagógusainak részvételével zajlott iskolánkban az Esélyegyenlőség - inkluzív iskolai közeg című továbbképzés a komáromi Felnőttképzési intézet szervezésében. Az előadó, PaedDr. Strédl Terézia, PhD. egyetemi docens értékes információkkal, útmutatással szolgált azoknak, akik fontosnak tartják a kirekesztés csökkentését, és szeretnék a tanítási-tanulási folyamatokat a tanulók eltérő hátteréből, érdeklődéséből, tapasztalataiból, tudásából és lképességeiből fakadó egyéni szükségleteihez igazítani.
6
Az élet és az egészség védelme - tantárgyközi elem napja
A hideg őszi napok beköszöntével, fontosnak tartottuk, hogy felhívjuk a tanulók figyelmét az egészség és az élet védelmére. A 6.C speciális osztály tanulói, érdekes feladatokon keresztül ismerkedtek meg az egészséges életmód 5 alappillérével, ami a helyes táplálkozás, a rendszeres mozgás, a megfelelő mennyiségű friss víz fogyasztása, a pihenés és a mértékletesség. A gyerekek elkészítették saját listájukat is a „Napi teendőkről az egészségért”, ami hallható a csatolt hangfelvételen.
Városunk és környéke
Iskolánk fontos szempontnak tartja, hogy az iskolás évek során kialakítsuk tanulóinkban a környezettudatos magatartásmódot, megismertessük velük saját környezetüket, formáljuk bennük azt a képességet, hogy felelősek legyenek a természeti – és épített értékekért.
Az egyes tanítási órákba beépítve a nap folyamán a 3.A és B osztályok tanulói városunk nevezetes épületeivel, a szomszédos településekkel és iskolánk környékével ismerkedtek meg.
Térkép használatával behatároltuk iskolánk fekvését és a környező falvak elhelyezkedését. Séta alkalmával megtekintettük városunk nevezetességeit. A szerzett ismeretekből tanulóink rajzokat is készítettek. Minderről egy rövid képes összeállítással is beszámolunk.
1. ügyességi többtusa - téli bajnokság (felső tagozat)
November 15-én a felső tagozat 18 tanulója vett részt a Szepsi Gyermek és Ifjúsági Multikulturális Központ és a városi sportklub szervezésében megrendezett ügyességi összetett versenyen a városi sportcsarnokban. A gyerekek évfolyamok szerint 4 versenyszámban mérték össze ügyességüket: távolugrás, váltófutás, kitartó futás és medicin labdadobás. A versenyen 6 iskola tanulói vettek részt. Eredmények:
1. hely : Hudák Silvester, Kanaloš Daniel, Žiga Nikolas, Hudák Tatiana, Kanaloš Matilda, Rybár Andrea
3. hely : Baszcsur Igor, Baččúr Kristián, Kanaloš Misi, Lakatoš Mária, Horváth Annamária, Rybár Roderika
6. hely : Baščúr Martin, Balogh Samuel, Horváth Cyril, Képeš Michaela, Horváth Antónia, Rybár Erika.
Gratulálunk a kiváló eredményekhez!
6
1. ügyességi többtusa - téli bajnokság (alsó tagozat)
November 14-én iskolánk 23 alsó tagozatos tanulója a Szepsi Gyermek és Ifjúsági Multikulturális Központ és a városi sportklub szervezésében megvalósuló ügyességi összetett versenyen vettek részt a városi sportcsarnokban. A gyerekek évfolyamok szerint 4 versenyszámban mérték össze ügyességüket: távolugrás, váltófutás, kitartó futás és labdadobás. A verseny 8 alapiskola részvételével zajlott. Bár nem sikerült dobogós helyezést elérnünk, de reméljük, hogy a részvétel sok tanulót sportolásra ösztönöz majd. Köszönjük a Multifunkčné centrum pre deti a mládež Moldava nad Bodvou a remek szervezést!
Az élet és az egészség védelme - tantárgyközi elem napja
November 14-én tartottuk a felső tagozaton Az élet és az egészség védelme napját. Ez azt jelentette, hogy a tanárok minden órába "becsempészték" ezt a témakört, legyen szó angol, magyar, szlovák, matek, bio, informatika, technika vagy akár a kémia órába. A felső tagozatos osztályok tanulói egyaránt változatos témákkal találkoztak a délelőtt folyamán. Történelem órán például az egyiptomi, ókori római és középkori orvoslásról tanultak, majd a modern távol keleti orvoslással fejezték be az órát, és saját biológiai órájukat kellett lerajzolni, ami szerint a keleti filozófiában működik az emberi test. Matematika órákon a helyes táplálkozás és kalóriafogyasztás volt a téma. Mindenki kiszámította a saját BMI értékét és a napi kalória bevitelt. A tanítási órákon szó volt természetben való tájékozódásról, a közlekedésről, különleges élethelyzetek megoldásáról, elsősegélynyújtásról, a család szerepéről, a káros szenvedélyek veszélyeiről, valamint az egészséges életmódról. Tanulóink ismét hasznos ismeretekkel gazdagodtak.
30
Karácsony angyala 2023 - rajzverseny
A poprádi Tátra Galéria által meghirdetett rajzversenybe az alábbi "angyalokkal" neveztünk be.
7
Alkotóműhely a speciális osztályokban
A 4.C és 5.C osztályos tanulók a mindennapi életben felhasználható készségeket sajátítottak el a munkára nevelés óra keretén belül. A gyakorló konyhában végzett munka első negyedévi témájaként „A vendégek fogadását“ választottuk. Megtanultuk, hogyan kell vendégváró falatkákat, szendvicseket, krumplis pogácsát készíteni. Sütöttünk mézeskalácsot, palacsintát és kevert almás pitét.
Nemcsak a konyhában dolgoztunk, hanem a műhelyben is. Anyagcsíkokból kis rongyszőnyegeket kötöztünk. A kartonpapírt képek, kockák alkotásához használtuk fel. Most már a tű sem idegen számunkra. A lányok és fiúk egyaránt gyönyörű képeket hímeztek.
Állásajánlat - alsó tagozatos pedagógust keresünk!
Őszi dekoráció
Az ősz alkotásokkal teli időszakában a 2.CD valamint a felső tagozatosok technika órán megmutatták, hogy mire képesek kreativitásuk terén. Falevelek, dió, zsák, csuhé, gesztenye felhasználásával eredetibbnél eredetibb képek, rajzok, dísztárgyak születtek, melyek nemcsak az osztálytermet, de otthonukat is díszítik.