NOVINKY

          • Tanévzáró, ballagás

          • Kedves Gyerekek! Tisztelt Szülők! Kedves Kollégák!

            Amikor szeptemberben itt álltam előttetek, egy új tanév előtt álltunk. Tele tervekkel, kérdésekkel, várakozással. Ma pedig itt állunk a végén, egy egész évnyi munka, élmény, öröm és olykor nehézségek után. Sokan azt gondolják, hogy egy tanév a bizonyítványokról szól. Szerintem egyáltalán nem. Egy tanév sokkal inkább azokról a reggelekről szól, amikor valaki fáradtan is felkelt és elindult az iskolába. Azokról a napokról, amikor egy tanuló újra megpróbált valamit, ami előzőleg nem sikerült. Azokról a pillanatokról, amikor valaki segített a társának, vagy amikor egy tanító nem adta fel, pedig néha könnyebb lett volna feladni.

            Ezért ma nem elsősorban az eredményeket szeretném méltatni, hanem az erőfeszítést. Köszönöm pedagógusainknak az alsó és felső tagozaton és az asszisztenseinknek az egész éves segítő munkát. Tudom, hogy a tanítás nem ér véget a csengőszóval. Sok türelem, sok odafigyelés és rengeteg láthatatlan munka van minden egyes nap mögött. Köszönöm helyetteseimnek a támogatást, az együttműködést és azt, hogy ebben az első igazgatói évemben számíthattam rájuk. Köszönöm az adminisztrációban dolgozó kollégáknak, a konyha munkatársainak, a gondnok úrnak és minden alkalmazottnak, akik a háttérben dolgoznak azért, hogy az iskola minden nap működjön. Sokszor észre sem vesszük a munkájukat, pedig nélkülük nem tudnánk elvégezni a sajátunkat.

            Köszönöm azoknak a szülőknek is, akik partnerként álltak mellettünk. Akik érdeklődtek gyermekük előmenetele iránt, akik együttműködtek velünk, és akik megértették, hogy a gyerekek sikeréért akkor tudunk a legtöbbet tenni, ha egy irányba húzunk.

            És nektek, gyerekeknek is szeretnék köszönetet mondani.

            Köszönöm azoknak, akik igyekeztek. Akik próbálkoztak. Akik fejlődtek. Akik tudtak viselkedni, segíteni egymásnak, és akik hozzájárultak ahhoz, hogy az iskola ne csak egy épület legyen, hanem közösség. Mert nem mindig a legjobb jegy a legnagyobb siker. Néha az a legnagyobb siker, hogy valaki nem adta fel.

            Kedves Kilencedikesek! Számotokra ma különleges nap van. Bezárul egy ajtó, amelyen kilenc évvel ezelőtt léptetek be először.

            Biztos vagyok benne, hogy nem volt minden nap könnyű. Voltak jobb és nehezebb időszakok, sikerek és kudarcok.

            De ma már mindez mögöttetek van. Most egy új út kezdődik.

            Nem azt kívánom nektek, hogy mindig sikeresek legyetek. Inkább azt, hogy legyen bátorságotok újra próbálkozni, amikor valami nem sikerül elsőre. Legyen bennetek kitartás, tisztesség és emberség. Ezek sokkal messzebbre visznek benneteket, mint bármely bizonyítvány. Büszkék vagyunk rátok, és szeretettel gondolunk majd rátok a jövőben is. Az előttünk álló tanév változásokat is hoz, hiszen két kedves kollégánk, Molnár Monika és Lengyel Ildikó búcsúzik iskolánktól. Ezúton szeretném megköszönni hosszú éveken át végzett, áldozatos munkájukat. A legkisebbektől kezdve, végtelen odaadással és türelemmel nevelték, tanították a gyermekeket. Monika, Ildikó, mindketten nagyon fogtok hiányozni nekünk; mindig nagy szeretettel fogunk rátok gondolni. Kérlek, fogadjátok tőlünk ezt a szerény csokrot hálánk és tiszteletünk jeléül! Végül pedig kívánom mindenkinek, hogy a nyár hozzon pihenést, sok nevetést, feltöltődést és szép élményeket.

            Találkozzunk szeptemberben kipihenten, új erővel!

            Köszönöm mindenkinek az egész éves munkát.

            A 2025/2026-os tanévet ezennel bezárom.

            Nagy Ildikó, iskolaigazgató

          • A 4.A, 4.B és 4.C osztály tanulói búcsúznak az alsó tagozattól /

          • Hálás szívvel köszönik osztályfőnökeiknek, Göbl Melindának, Vaňo Juditnak és Medve Alexandrának, valamint Dobos Eleonóra asszisztensnek a sok szeretetet, türelmet és gondoskodást. Az együtt töltött emlékeket örökké megőrzik, és bizakodva indulnak tovább a felső tagozat felé.