A mecenzéfi csillagvizsgáló két munkatársát, Ballaschová Oľga intézményvezetőt és Csabala Tamás csillagászt fogadtuk ma iskolánk udvarán. A szép, napsütéses délelőtt ideális volt arra, hogy csillagászati távcsövön keresztül megfigyeljük a napfoltokat és a napkitöréseket. A napfoltok távcsövön keresztül nézve gombostűfej nagyságúak, de a valóságban Föld méretűek. A napkitörés egy heves plazmakitörés a Nap kromoszférájából, amelyet intenzív mágneses tevékenység korbácsol fel, néhány perc alatt megy végbe, majd 20-100 perc alatt elhalványul. Egy-egy napfoltnak az átmérője akár ötször nagyobb, mint Földünk átmérője. A Csabala Tamás azt is elmondta a gyerekeknek, hogy mennyire veszélyes szabad szemmel a Napba nézni, és hogyan védjék bőrüket a napsugarak káros hatásától.
Novinky - Újdonságok
Naptevékenységek megfigyelése
Járási atlétikai bajnokság
Járási atlétikai bajnokság
Május 7-én került megrendezésre a járási atlétika bajnokság a szepsi atlétikai pályán. A versenyen 11 lány- és 11 fiúcsapat vett részt . Iskolánkat 8 fiú és 8 lány képviselte. A következö versenyszámokban mérték össze erejüket : 60 és 800 m-es futás, távolugrás, magasugrás , krikettlabda dobás , súlylökés és 4x60 m-es váltófutás. Eredményeink : 1. hely: Baszcsúr Igor - magasugrás 155 cm és krikettlabda dobás (68 m)
1. hely: Funty Gyuri - súlylökés (11,61 m)
2. hely: Kompus Nikolasz - krikettlabda dobás (58 m)
2. hely: Lakatos Viktória - krikettlabda dobás (38 m)
3. hely: Rybár Tibor - távolugrás (503 cm)
3. hely: Kanalos Misi - 800 m-es futás
3. hely: fiúk - 4x60 m-es váltófutás
3. hely: lányok- 4x60m váltófutás
Lányok csapata: Lakatos Viktória, Horváth Annamária, Rybár Roderika, Hudák Tatiana, Kanalos Matilda, Rybár Erika, Rybár Andrea, Samko Szilvia.
Fiúk csapata: Baszcsúr Igor, Baszcsúr Krisztián, Kanalos Misi, Rybár Tibor, Funty Gyuri, Horváth Alex, Kompus Nikolasz, Grulyo Laci. A fiúcsapat összesítésben megszerezte az 1. helyet , amivel bejutott a kerületi döntöbe Köszönjük és gratulálunk a kiváló eredményekért a tanulóinknak!
A versenyre a tanulóinkat Kišpéri Zoltán testnevelő tanár készítette fel.
11
ÁLLÁSHIRDETÉS👩🏫🧑🏫
Matematika, fizika és földrajz szakos tanárokat keresünk szeptember 1-jei belépéssel. Jelentkezés: Pracovna_ponuka_zs_vjm_moldava.pdf
Projektzáró rendezvény
Április 30-án került sor "A tér, ami összeköt" projekt zárókonferenciájára a nemrégiben átadott Gyermek és Ifjúsági Központ új épületében. A rendezvényen iskolánk Savorenge énekkara és zenekara is fellépett. A projekt két éve alatt számtalan rendezvényen vettünk részt, ami célja az volt, hogy segítse a város területén együtt élő nemzetiségek együttélését.
Köszönjük az eddigi támogatást és együttműködést!
Gyermek atlétikai verseny
2024. május 2-án atlétika versenyen vettünk részt alsó tagozatos tanulóinkkal, amelyet a Gyermek atlétikai szövetség és az Athletic Legion Club szervezett. A csapatversenyben hat versenyszámban mérték össze ügyességüket, gyorsaságukat és kitartásukat a résztvevők. Ezúttal érmet nem sikerült szereznünk, de a 17 csapat közül a 12. helyen végeztünk, ami szerintük dicséretes eredmény, mivel a mezőnyben sportklubok is versenyeztek.
Gratulálunk a résztvevőknek!
Rajzversenyek, amelyekbe beneveztünk:
- Vojaci očami detí
- Krásná jako kvítka - Hudba nás spája
- Pre moju mamu
- Bohúňova paleta
Kíváncsian várjuk az eredményhirdetést!
1
Kölcsönös óralátogatás
Iskolánk felső tagozatos tanárai ma az 5. A magyar óráján hospitáltak. Téma: Petőfi Sándor: János vitéz - összefoglaló,1. rész. Az óra kitűnő hangulatban zajlott, a gyerekek Rácz Erzsébet kolléganő irányításával csoportban oldották meg az érdekes, játékos feladatokat, amelyek segítségével átismételték, rendszerezték az eddig tanultakat a műről.
Rajzverseny - értékelés
Az "Élet a réten, az erdőben és vízben" c. rajzversenybe, amit a szepsi Városi Művelődési Központ hirdetett meg, iskolánk is benevezett. Ma került sor az eredményhirdetésre, ahol 2 tanulónk helyezésben részesült:
Alsó tagozat: 3. helyezett - Horváth Rita 4.B, felkészítő: Józsa J.
Felső tagozat: 1. helyezett - Forgács Antónia 7.CS, felkészítő: Papp A.
Gratulálunk a lányoknak, a pedagógusoknak köszönjük a felkészítést!
3x3-as kosárlabda - járási bajnokság 🏀🏆🥈
Április 30-án került megrendezésre a Kassa-vidéki járás 3x3 -as kosárlabda tornája. A versenyek a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont és iskolánk tornatermében zajlottak. A fiúk versenyében indultunk, a 11 résztvevő csapat közül a 2. helyet sikerült kiharcolnunk. Csapattagok: Baszcsur Igor, Kanaloš Misi, Grulyo Laci és Kompuš Nikolas. Szép volt fiúk! Gratulálunk!
A nyelvek világa
Iskolánk lelkes pedagógusainak egy kis csapata elindította „A nyelvek világa“ elnevezésű versenyt. A hatodik, hetedik, nyolcadik évfolyamok tanulóit 3-3 fős csoportok képviselték, akik magyar, szlovák és angol nyelvből mérték össze a tudásukat. A feladatok nagyon érdekesek, játékosak voltak, természetesen a megoldásukhoz nem kevés tudásra volt szükség. A kis csapatok nagyon szorgalmasan, lelkesen, kitartóan dolgoztak, igazi csapatmunkában volt részük. A verseny végén az első három helyen végzett csapat – 8. A, 7. B, 8. B - átvehette az oklevelet és a díjakat. Minden résztvevőnek szívből gratulálunk és megígérjük, lesz folytatás.
A madarak világnapja
A madarak világnapja alkalmából a 2.D osztály tanulói a gólyafélék családjába tartozó fehér és fekete gólyával és egyéb fajaival is megismerkedhettek. Vetélkedők, kisfilm, játékos foglalkozások keretén belül felismerték, hogy az emberiség visszafordíthatatlan károkat okoz a természetben. Ezért a madarak világnapja fontos célja , hogy figyelmet fordítsunk a természet szeretetére, annak védelmére.
Anyák napja - multikulturális nevelés a 2.D-ben
A multikulturális nevelés segíti a toleranciát, a kulturális sokféleség elfogadását és a harmonikus együttélést a különböző kultúrák között.
Változhat bármilyen módon is a világunk, a család mindenki életében fontos szerepet játszik. Itt fejlődünk, kapjuk meg az alapokat ahhoz, hogy a társadalomban boldogulni tudjunk.
Május első vasárnapján pedig a család összetartó erejét és a szerető gondoskodást nyújtó édesanyákat ünnepeljük. A 2.D tanuló ebből az alkalomból megismerkedtek egyes országok anyák napi szokásaival, történelmével, megünnepléseivel, köszöntéseivel. Belehallgathattak a zeneórán meghallgattak különböző nyelvű dalokat, matematika órán megfigyeltek pénznemeket, tésztaláncot készítettek, mint a franciák, üdvőzlőlapot, mint az amerikaiak és megtanultak egy szép magyar dalt és verset.
Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXIX. Országos Találkozója
A Savorenge fellépése a Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXIX. Országos Találkozóján Rozsnyón.
Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXIX. Országos Találkozója
Szeretettel gratulálunk Vitéz Király Erikának, iskolánk pedagógusának, aki április 27-én, Rozsnyón, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok XXIX. Országos Találkozóján a tehetségek felkarolásáért és gondozásáért járó elismerésben részesült. A díjátadó ünnepségen fellépett iskolánk énekkarának és zenakarának egy kisebb csoportja Horváth Oto, Benyicky Laura és Fiľka Krisztián kíséretében.
Multikulturális nevelés
Az elmúlt napokban a multikulturális nevelés egyes elemeit foglaltuk bele a VI.C speciális osztály tanóráiba. A kiválasztott foglalkozások célja a nyitottságra, toleranciára való nevelés. Ezek a játékok csökkenthetik az előítéletek kialakulását, valamint rámutathatnak arra is, hogy a számukra ismeretlen szokás nem rossz, csak más. Megismerkedtek egyes országok köszönéseivel, majd közösen kialakították a „világ gyermekei” plakátot.
Iskolai kupa - járási focibajnokság ⚽️🥉🏆
Április 25-én a szepsi Északi utcai Alapiskola volt a házigazdája a Szlovák Labdarúgó-szövetség 2024-es iskolai kupa járási focibajnokságnak. Iskolánk fiúcsapata a jászómindszenti (Poproč) , enyickei (Haniska), garbócbogdányi (Bohdanovce), hernádcsányi (Čaňa) és a szepsi Északi utcai alapiskola tanulóival mérte össze erejét és focitudását. A bajnokság kiváló hangulatban zajlott, a nagyon erős mezőnyben focistáink a 3. helyet szerezték meg. Gratulálunk a szép eredményhez és további jó focizást kívánunk!.
3
Iskolaudvarunk álladó lakója 🐿
Megújultak az öltözőink
Az iskolánkban folyamatos felújítások folynak, próbálunk az új kihívásoknak megfelelni. A megtakarításoknak köszönhetően áprilisban megvalósítottuk az új öltözők ötletét. A régi, ketreces megoldást falazott változatra cseréltük. Megújult a padlóburkolat is, a falakat újrafestették, és új berendezési tárgyakat, vidám színű ruhaakasztó fogasokat szereztünk be. Az új öltözők tágasabbak az eddiginél, így az egyre növekvő létszámú osztályok is kényelmesen elférnek benne.
6
Föld napja
Csodás ez a bolygó,
Ha óvjuk mosolygó,
Kerek mégsem labda,
Pont ma van a napja.
Mint minden éven, az idén is megemlékeztünk április 22-én a Föld napjáról , az 1.C. és 1.D. osztályos tanulókkal.
Hetvenkedő János
Iskolánkból 40 tanuló a Thália színház egy meseelőadását nézhette meg, melynek címe „Hetvenkedő János” volt. Gyermekeink nagy izgalommal várták, hogy a mese elkezdődjön, végig figyelmesen és érdeklődéssel követték az eseményeket, a végén pedig nagy tapssal köszönték meg az előadást.