NOVINKY

        • Olvasósarkunk
          • Olvasósarkunk

          • „Az olvasás csiszolja az ember jellemét, kitágítja látókörét, színesebb, mélyebb lesz tőle az életünk, több dolgot veszünk észre a világból, s ezáltal többet is tudunk adni.”

            Minden gyerek szereti a meséket, az érdekes és izgalmas történeteket. A mai világban, amikor a gyerekeket már rajzfilmcsatornák, internet és videojátékok veszik körbe, egyre nehezebb őket rávenni arra, hogy igazi könyveket olvassanak. Az olvasósarok kialakítása jó ötletnek bizonyult. Egyre többen állnak meg, eleinte csak nézegetni, majd olvasni is. Örömmel fedezik fel a könyvekben a sok ismerős és eddig ismeretlen mesét, verset.

        • Rákóczi Szövetség - beiratkozási ösztöndíjak átadása 
          • Rákóczi Szövetség - beiratkozási ösztöndíjak átadása 

          • Intézményünkben a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjainak átadására 2016. november 9-én került sor. A beiratkozási program 2004 óta zajlik annak érdekében, hogy minél több külhoni magyar család merje vállalni gyermeke magyar tannyelvű iskolába íratását, vállalva ezzel a magyar közösségek megmaradását is. A program a Felvidéken indult és az ott elért pozitív eredmények alapján terjesztette ki a szövetség olyan kárpátaljai, erdélyi és délvidéki területekre, ahol az asszimilációs folyamatok felgyorsultak. 

        • 56 véres ősze volt…
          • 56 véres ősze volt…

          • „…Hol zsarnokságban, mindenki szem a láncban, belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy...” (Illyés Gyula)

            A dicsőséges 56-os forradalom 60. évfordulójára emlékezve szavalt két diákunk Viszlai Anna Rozália és Miškey Anna a református templomban. Majd október 24-én „Az igazsághoz ragaszkodva - 1956” címmel tartott Szepsi Laczkó Máté Gyülekezeti Napok keretén belül a Bódva-völgyi és Érchegységi Kultúrális Központ ünnepségén a teljes ünnepi műsorral léptek fel. Ünnepi köszöntőt mondott Haraszti Attila, Magyarország új kassai főkonzulja. Felkészítő tanárok: Viszlai Tibor és Rácz Erzsébet. Képek itt. Videófelvétel.

        • Pedagógus-továbbképzés: "Örömmel olvasás"
          • Pedagógus-továbbképzés: "Örömmel olvasás"

          • A "Szövegértés éve" jegyében intézményünk alsó tagozatos pedagógusai szakmai továbbképzésen vettek részt. Az érdeklődőknek a kétnapos tanfolyamon Szkabela Rózsa a Szlovák Oktatásügyi Minisztérium Nemzetiségi Főosztályának referense az "Örömmel olvasás" különféle módszereinek és lehetőségeinek széles tárházát mutatta be. Az együttlét a kölcsönös tapasztalatcserén túl, teret biztosított a szakmai megbeszéléseknek is. Képek itt.

        • Olvassunk együtt!
          • Olvassunk együtt!

          • Az iskolügyi minisztérium "A szövegértés éve" és az "Iskolai könyvtárak nemzetközi napja" jegyében 2016. október 24-ére közös olvasást hirdetett Szlovákia valamennyi alapiskolája részére. Ennek a felhívásnak eleget téve, 9 órai kezdettel mi is megkezdtük a mesélést. Képek itt.

        • Te is tehetsz ellene...
          • Te is tehetsz ellene...

          • „Én hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, simogatást.” (Böjte Csaba) 

            Rusňák Rudolf romaügyi aktivista felszerelt iskolatáskákkal támogatta intézményünk rászoruló tanulóit. Köszönjük az adományt!

        • Egészségnap az V.A-ban
          • Egészségnap az V.A-ban

          • 2016. október 20-án az 5.A osztályban az egészséges táplálkozásé volt a főszerep. Csoportmunka keretén belül megtudtuk, hogy miért fontos egészségesen táplálkozni, milyen vitaminokra, ásványi anyagokra van szüksége szervezetünknek. Ízlelőbimbóink sem maradtak szárazon, mivel az elmélet után megtapasztaltuk az egészség valódi ízét. Minden nagyon finom volt! Lásd itt.

        • Almanap
          • Almanap

          • 2016. október 21-én immár második alkalommal tartottunk almanapot. Az ötletet az alsó tagozatos tanító nénik szolgáltatták az egészséges életmódot népszerűsítő iskolai projektünk kapcsán. A délelőtti foglalkozásra találós kérdésekkel, mondókákkal, dalocskákkal és az egészséges táplálkozást népszerűsítő előadással készültek az osztályfőnökök. A rendezvény almából készített ételek és frissen facsart almaital kóstolójával zárult. Az I.C,D,E és II.C osztályosok képei.

        • Milyen étrendnek örülnének a fogaink?
          • Milyen étrendnek örülnének a fogaink?

          • Az egészséges életmódra nevelés hónapja keretén belül a II.A osztály tanulóival arról beszélgettünk, hogyan őrizzük meg fogaink épségét. A fogmosáson kívül vigyázni kell, hogy mit eszünk. Az édességekről köztudott, hogy ártanak a fogaknak, de nem mindegy, hogy milyen formában fogyasztjuk a cukrot. Ennek érdekében egy nagy fogra ragasztottuk azoknak az ételeknek a képét, amelyekben természetesen megtalálható a cukor, így nem ártalmasak. Majd egy másik fogra azokat az élelmiszereket gyűjtöttük össze, amelyekben hozzáadott cukor van. Ez utóbbi ártalmas, de nemcsak a fogaink, hanem egész szervezetünk szempontjából is .Képek itt.

        • A múlt meghatározza mindazt, akik vagyunk...
          • A múlt meghatározza mindazt, akik vagyunk...

          • „Az igazsághoz ragaszkodva - nemzetünk kálváriája a II. világháború után, 1945-1948 között” címmel nyílt kiállítást tekintették meg hatodikos tanulóink a református parókián. A rendhagyó történelemórát Nt.Molnár Árpád lelkész tartotta, feltárva a Szentírás szemszögéből is a múlt borzalmait. Majd a diákok megnézték „ Egy tollvonás - egy nép sorsa” címmel azt a kisfilmet, amely szívszorító képet ad a felvidéki lakosságcseréről, az elűzetésről szülőföldjükről. Betekintést nyertek abba a történelmi korszakba, amely szégyenfolt kell legyen azon népek vezetőire, akik ezt a gaztettet elkövették a magyarsággal szemben, és amely a mai napig félelemmel tölti el és kihatással van a magyarul beszélők gondolkodására (l. iskolaválasztás). Ez a vészkorszak teljes egészében roncsolta, errodálta a felvidéki magyarság identitástudatát, tetteit, amely nemcsak napjainkban mutatkozik meg, hanem jövőnkre nézve is veszélyt jelent. 

        • „Vendég kopog, ismerős: bebocsátást kér az ősz.“
          • „Vendég kopog, ismerős: bebocsátást kér az ősz.“

          • A természet ősszel mutatja meg leggyönyörűbb, legszínesebb arcát. Ezek a könnyen és gyorsan elkészíthető dekorációs ötletek is, melyeket a IV.A osztály tanulói készítettek különféle termésekből, az ősz gazdagságáról árulkodnak. A természet ősszel mutatja meg leggyönyörűbb, legszínesebb arcát. Ezek a könnyen és gyorsan elkészíthető dekorációs ötletek is, melyeket a IV.A osztály tanulói készítettek különféle termésekből, az ősz gazdagságáról árulkodnak. Képek itt.

        • Mézes-bábos napok...
          • Mézes-bábos napok...

          • Tovább folytatódott a mézeskalács titkának „felderítése”. Készülve az országos megmérettetésre, most az alapozás, a díszítés rejtelmeibe kaptunk betekintést Lebocký Andrea segítségével. És hogy éhen ne maradjunk, Rácz tanárnő kárpátaljai „pandrit” sütött. Vidám és izgalmas délutánt töltöttünk. (Anna és Panna) Képek itt.

        • Almás rétes szőlővel bolondítva...
          • Almás rétes szőlővel bolondítva...

          • Az őszi szezon nagy kedvence az alma. Amellett, hogy finom és roppant egészséges, kiváló alapanyag a konyhában. A VII.B osztály tanulói osztályfőnöki órán megtanulták, hogyan kell elkészíteni az almás rétest. Képek itt.

        • Nyolcadikosaink vitaminbombája
          • Nyolcadikosaink vitaminbombája

          • Az egészségről…

            „Amikor a betegség környékez, igen nagy erővel és akarattal egy ideig még úr maradhatsz a nyavalya fölött. Az elején. Mikor még csak lopakodik körülötted a végzet. Méregeti erőidet, mint a küzdő az ellenfelet. Ha ilyenkor nagyon odafigyelsz, nagyon erős vagy, igaz rendet tartsz lelkedben, dolgaidban - az egészség: igazság -, talán te maradsz a párharc kezdeti idejében az erősebb. Egészségesnek maradni annyi, mint tisztességesnek és igazságosnak maradni.“ (Márai Sándor) Képek: Hogyan vigyáznak a VIII.A osztályosok az egészségükre. Köszönjük a kóstolót!

        • Őszi alkotóműhely
          • Őszi alkotóműhely

          • Nulladikosaink alkotóműhelyei elmaradhatatlan részei iskolai programunknak. A mai foglakozáson az ősz jegyében készültek a szebbnél-szebb alkotások. A segítőkész tanító néniknek köszönhetően a lelkes gyermekek örömmel telve töltötték e borongós őszi napot. Képek itt.

        • Október 16. - Élelmezési világnap
          • Október 16. - Élelmezési világnap

          • Az "Élelmezési világnap" kapcsán a Szepsi Városi Művelődési Központ alkalmazottai immár második alkalommal tettek rövid látogatást iskolánkba. Idén egy jelképes alma átadásával hívták fel tanulóink figyelmét a helyes táplálkozás alapszabályaira. Képek itt.

        • Légy okos, kezet moss!
          • Légy okos, kezet moss!

          • A hepatitis A vírus által okozott akkut májgyulladást a piszkos kezek megbetegedésének is nevezik. Az „Egészséges közösségek Nemzeti Projekt” koordinátorai Rudolf Rusňák és Janka Tolnaiová előadással egybekötött interaktív foglalkozáson hívták fel legkisebbjeink figyelmét a fertőző betegségek terjedésének okaira, tüneteire és mindenekelőtt, ami a legfontosabb, a megelőzésre. Köszönjük szépen az értékes előadást! Képek itt.

        • Október 10. - A lelki egészség világnapja
          • Október 10. - A lelki egészség világnapja

          • „A lelket kell meggyógyítani ahhoz, hogy a sejtek egészségesek legyenek.” (Wass Albert)

            A Lelki Egészség Világszövetsége kezdeményezésére 1992 óta emlékeznek meg minden év október 10-én a lelki egészségről. Világszerte 350 millióan szenvednek depresszióban, 40 millió a szkizofrének becsült száma, és évente egymillióan vetnek véget önkezükkel életüknek. A pszichés betegségek az ezredfordulóra a második leggyakoribb betegségcsoporttá léptek elő Földünkön, Európa lakosságának egyharmada szenved valamilyen mentális betegségben. A WHO becslése szerint 2020-ban a depresszió lesz a második legelterjedtebb betegség világszerte, és a munkaképesség csökkenésének tíz fő oka között öt helyen a mentális betegségek szerepelnek majd. Képek az előadásról itt.

        • Az erőszakmentesség világnapja
          • Az erőszakmentesség világnapja

          • “Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét.” (Mahatma Gandhi)

            Október 2-án lenne 145 éves Mohandász Karamcsand Gandhi, a 20. század egyik legnagyobb hatású személyisége. Ezt a napot az ENSZ határozata nyomán 2007 óta az erőszakmentesség világnapjaként tiszteljük. Iskolánkban Polc Magda tanárnő, "A rasszizmus, xenofóbia és intolerancia megelőzésének koordinátora", beszélgetéssel egybekötött előadás keretében ismertette tanulóinkkal a napjainkat különös tekintettel érintő témát és annak problémaköreit. Képek itt.