A faji megkülönböztetés elleni nemzetközi küzdelem napja.
Megtartását 1966-ban az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszakán határozták el az 1960. március 21-én a dél-afrikai Sharpeville-ben eldördült, 72 békés tüntető életét kioltó rendőrsortűz emlékére. Képgaléria
E világnap a világszerte erősödő és egyes embercsoportok társadalmi kirekesztését célzó folyamatok veszélyességére hívja fel a figyelmet. A rasszizmus, a xenofóbia (idegengyűlölet), azaz minden megkülönböztetés, amely faji, etnikai, nemzeti hovatartozásra vagy vallásos meggyőződésre, nyelvi, kulturális különbségre épül, súlyosan sérti az emberi jogokat, s ezért minden törvényes eszközzel küzdeni kell ellene - fogalmaz az ENSZ határozata. Az ENSZ Közgyűlésének 1979-ben elfogadott határozata értelmében március 21-én s az azt követő héten a világszervezet minden tagállamában szolidaritási hetet is szerveznek a rasszizmus és a faji megkülönböztetés elleni küzdelem támogatása érdekében.
A faji megkülönböztetés elleni nemzetközi küzdelem napja jegyében iskolánk első évfolyamos tanulói projekt keretében emlékeztek az 1960-ban történt véres dél-afrikai eseményre.
