NOVINKY

        • Idén februártól iskolánk bekapcsolódott az Erasmus+ nemzetközi projektbe.
          • Idén februártól iskolánk bekapcsolódott az Erasmus+ nemzetközi projektbe.

          • Magyarországon, Romániában és Szlovákiában egyaránt központi oktatási problémát jelent az elszigetelt településeken élő, szociálisan és gazdaságilag hátrányos helyzetű tanulók beilleszkedése az oktatási rendszerbe, és annak megakadályozása, hogy ezek a tanulók idő előtt elhagyják az iskolarendszert. A korai lemorzsolódás egyik legfőbb oka az, hogy az érintett célcsoportok tagjai már kisiskolás, jellemzően 3-4 osztályos korukban elveszítik a motivációjukat a tanulásra. Felmérések szerint ebben nagy szerepet játszik az iskolai oktatás "merev" rendszere, amely képtelen kezelni a figyelmüket nehezebben koncentráló, a hátrányos helyzetből fakadó speciális problémákkal küzdő tanulókat.

        • Fejlesztő pedagógiai játékok XIII - Építőkockák
          • Fejlesztő pedagógiai játékok XIII - Építőkockák

          • A  gyerekek kis világa nem létezhet játék nélkül.

            Már egészen pici kortól kezdve játék közben tapasztalják meg a közvetlen környezetüket: a színeket, formákat, anyagokat, hangokat, a tárgyak sokféle tulajdonságát. A játék során ismeretekre tesznek szert, bővül szókincsük, tudásuk, ők így tanulnak meg mindent a világról. A képességfejlesztés alapja is a játék. Miközben játszanak, észrevétlenül fejlődik mozgásuk, beszédkészségük, gondolkodásuk, társas viselkedésük.  A társaságban sokat játszó gyermekek barátságosabbak, kiegyensúlyozottabbak és együttműködőbbek, az érzelmi világuk is színesebb, gazdagabb, és jobban bele tudják élni magukat más gyermekek helyzetébe így  jóval kevesebb gondot okoz nekik a közösségi léttel járó konfliktusok kezelése. Márpedig ezek a szociális készségek gyakran többet jelentenek a boldogulás és érvényesülés szempontjából a felnőtt életben, mint a tehetség vagy a műveltség. Képgaléria

            Az építőkocka, az egyik legjobb kreatív játék a gyerekjátékok között, hiszen a gyermek szabadjára engedheti fantáziáját és egyedi építményeket alkothat.

            Utánozza a körülötte látható világot és olyan dolgokat épít fel, amik a valóságban is léteznek, megszemélyesít cselekményeket, történetet. A motoros képességek fejlesztése a legszembeszökőbb előnye a játékkockáknak. Miközben a gyermek az építőelemeket pakolgatja folyamatosan mozgásban van, nem csak az izmait „dolgoztatva” a finom- és nagymotoros mozgásokat gyakorolja, hanem a szem és kéz koordinációját is.

            A játékkockák használata közben rengeteg dolgot tanulnak a gyerekek: számolni, párosítani, kiválogatni, összeilleszteni, csoportosítani, játék közben formákkal ismerkednek meg.  Az építőkockák izgalmas es érdekes játékot kínálnak a gyerekek számára, az építőelemek habszivacs anyaga kellőképp szilárd ahhoz, hogy ne deformálódjon el, ugyanakkor elég puha.

            Fejleszti a kézügyességet, a logikai gondolkodást, az ok-okozati összefüggések felismerését, a koncentrációt, kombinációs és problémamegoldó-készséget, térlátást.

             

             

             

        • Fejlesztő pedagógiai játékok XII -  Manipulációs kocka
          • Fejlesztő pedagógiai játékok XII - Manipulációs kocka

          • A játék az értelmi fejlődési folyamat egyik sajátos megnyilvánulási formája.

            A manipulációs tevékenységek közben a kisgyermek minden érzékszerve alapvető információkat szerez a környezet tárgyairól, s egyúttal begyakorolja a legfontosabb kéz- és ujjmozgásokat. E tevékenységforma döntő mind a későbbi motoros, mind a szenzoros, illetve megismerő tevékenység szempontjából. A finommotorika, köznapi nyelven kézügyesség sokféle játékkal fejleszthető, tökéletesíthető. Kiemelten nagy jelentősége van ennek, hiszen az iskolai életben szükséges íráskészségnek ez az alapja. Képgaléria

            A finommotorika megfelelő működése elengedthetetlen a helyes író, rajzoló mozgások elsajátításához. Az írástanítás előkészítő szakaszában minden lehetőséget meg kell ragadnunk a kéz mozgásainak ügyesítésére. Erre lehetőséget biztosít a manipulációs kocka, amelyen a ruhazárak - cipzár, gomb, patent, csat, tépőzár, fűző -  kezelését gyakorolhatják tanulóink .

            A feladatok összehangolják a két kéz működését, fejlesztik az ujjak koordinált mozgását, erősítik a kéz izmait, segítik a helyes ceruzafogás kialakulását.

        • Fejlesztő pedagógiai játékok XI - Angol társalgás
          • Fejlesztő pedagógiai játékok XI - Angol társalgás

          • Az angol nyelv elsajátítására egy nagyszerű  segédeszközt  vehettek birtokukba iskolánk diákjai, amely  hatékonnyá teszi az idegen nyelv elsajátítását. Használata közben szinte észre sem vesszük, hogy a tanulási folyamat részesei vagyunk, mert az új tananyagot játékos formában sajátítjuk el vagy éppen ismételjük a már megtanultakat. Közben lehetőség nyílik a csoportmunkára, együttműködésre, szórakozásra. A segédeszköz 27 témakört tartalmaz, képekkel, szókártyákkal fejleszti a szókincset és a beszédkészséget. Mágneses részeket tartalmaz, így a használata nagyon praktikus, könnyen rögzíthető a táblára is. Ennek köszönhetően mi már játszva tanuljuk az angol nyelvet! Képgaléria

        • Kézműves foglalkozás a nulladik évfolyamban
          • Kézműves foglalkozás a nulladik évfolyamban

          • Február 24-én iskolánk legkisebbjei kipróbálták a kollázs technikáját. Elnevezése a francia collage (ragasztás) szóból származik. A munkafolyamat során különböző anyagokat ragasztottak egy felületre, amelyből végül egy kép rajzolódott ki. A gyerekek a délelőtt folyamán termésekkel, papírral és textillel dolgoztak. A tanító nénik segítségével szebbnél szebb alkotások születtek.   Képgaléria

        • Fejlesztő pedagógiai játékok X - Színes habszivacs építőkockák
          • Fejlesztő pedagógiai játékok X - Színes habszivacs építőkockák

          • Az érzékelés és észlelés szoros kapcsolatban áll egymással. Az érzékelés az érzékszervek által a külvilág ingereinek befogadása és közvetítése az agykéreg felé. Az emberi elme az érzékleteket összekapcsolja a tapasztalataival, így jön létre az észlelés. A színeket, formákat, hangokat, illatokat nem elszigetelten érzékeljük, hanem együttesen, ez már az észlelés. Kezdetben a kisgyermek mindent megérint, megfog, mozgással, játékkal szerez információkat a világról.  Később a vizuális észlelés áll az első helyen.  A percepció fejlesztését már az iskoláskor előtti korban mozgás és testséma fejlesztésén keresztül valósíthatjuk meg, amihez folyamatosan kapcsolódik a nyelvi fejlesztés is. Képgaléria

            A játék fejleszti a: 

            • figyelmet,
            • memóriát,
            • megfigyelő képességet,
            • finommotorikus képességet,
            • logikát,
            • koncentrációs  képességet,
            • forma és színfelismerést,
            • differenciációt.

             

            Ennek a gyermekek által nagyon kedvelt fejlesztőjátéknak a segítségével felfedezik az építkezés izgalmas apró örömeit, serkenti a fantáziát és tapintásra ösztönöznek. Alkalmas arra, hogy a kicsik a színekkel és a formákkal is megismerkedjenek. Szinte minden tanítási órán felhasználható.

             

        • Fejlesztő pedagógiai játékok IX - Négy évszak szőnyeg
          • Fejlesztő pedagógiai játékok IX - Négy évszak szőnyeg

          • Értelmi nevelés: beszéd és szókincsfejlesztés

            Fejlesztő eszköz a természet változásainak bemutatására. Hozzájárul a gyermekek időérzékelésének fejlődéséhez. Egy igazán különleges fejlesztő játék, mely segít megérteni az idő múlását, megismerni az évszakok sajátosságait, s egyben a terem dísze is. Képgaléria

        • Február 11. - Betegek világnapja
          • Február 11. - Betegek világnapja

          • 2016. február 11-én iskolánk 0., 1.B és 4.A osztályos diákjai részére  Polc Magda tanító néni előadást tartott a Betegek Világnapja alkalmából.  Az előadás elméleti részében a gyerekek  megismerkedtek ennek a napnak a jelentőségével és a betegekről való gondoskodás fontosságával.  A gyakorlati részében lehetőségük volt kipróbálni a digitális vérnyomásmérő helyes használatát, valamint a hagyományos és a digitális lázmérőket. Képgaléria

        • Fejlesztő pedagógiai játékok VIII – Dooble
          • Fejlesztő pedagógiai játékok VIII – Dooble

          • Fejlesztő játék figyelemzavaros gyermekeknek

            Mi a Dooble?

            A Dooble egy több kártyalapból álló kártyapakli, melynek minden lapján 5-6 különböző szimbólum található, és bármelyik 2 lapon pontosan egy szimbólum azonos. Az azonos szimbólumok formája és a színe mindig ugyanaz, legfeljebb a méretük különbözhet. Aki először megtalálja azt a szimbólumot, amely mindkét lapon szerepel, hangosan kimondja a nevét, a két lapot elveszi, majd húz helyettük újabb kettőt. A játék nagyon szórakoztató, a gyermekek észre sem veszik, hogy egy komoly fejlesztőjátékról van szó. Ráadásul, mintha pont a figyelemzavaros gyermekeknek tetszene a legjobban. A játék öröme eltereli a figyelmüket a nehézségeikről, és a legnagyobb élvezettel játszanak. Mit is fejleszt tulajdonképpen ez a játék? A szelektív vizuális figyelmet, a szóelőhívást és a reakcióidőt bizonyosan. Képgaléria

        • Farsangi táncház a szepsi óvodásoknak
          • Farsangi táncház a szepsi óvodásoknak

          • Húshagyó kedden, idén február 9-én került megrendezésre városunk utolsó farsangi mulatsága, melyen ez alkalommal a szepsi óvodások  ismerkedtek egymással, szórakoztak együtt. A farsangi időszak gazdag néphagyományokra épül. Iskolánk a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ közreműködésével, táncházzal és alkotóműhellyel kedveskedett kistérségünk apróságainak. A magyar és szlovák népi játékokon kívül megismerkedhettek a mézeskalácsozás mesterségével, készíthettek álarcokat és farsangi jelmezeket. Képgaléria

            A farsangi fánkhegyek eltűnésével, kellemesen elfáradva zárult a mulatság és vele az idei farsangi időszak ideje.

             

        • Fejlesztő pedagógiai játékok VII - Tapintókártyák
          • Fejlesztő pedagógiai játékok VII - Tapintókártyák

          • A gyermekek képességeinek fejlesztésével kapcsolatban vannak olyan általános területek, amelyekre nagyobb hangsúly helyeződik, például a figyelem, memória és számolási készség. Kétségtelen, hogy a gyermek fejlődésének szempontjából ezek nélkülözhetetlen képességek, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni olyan kevésbé kiemelt képesség területet sem, mint az érzékszervi fejlesztés, hiszen a különböző ingerek helyes értelmezése a tanulás előfeltétele. Képgaléria

            Az ép érzékszervek önmagukban nem elegek a jó működéshez. Nagyon fontos, hogy az ingerek értelmezése pontos legyen, hogy a környezetéből érkező ingereket pontosan értelmezze a gyermek. A hagyományos iskolák főként a látásra, hallásra építenek, hiszen a tanár jó esetben egyszerre mondja a tananyagot és szemlélteti azt valamilyen eszközzel. A gyakorlathoz közelibb pedagógiai módszerekkel dolgozó iskolákban azonban vannak olyan foglalkozások, ahol a többi érzékszerv is részt vesz a tanulási folyamatban.

        • Fejlesztő pedagógiai játékok VI - Nagylabda
          • Fejlesztő pedagógiai játékok VI - Nagylabda

          • A labdán való mozgás, hintázás, ringatás élménye az anyaméh biztonságos közegét idézi fel. Eközben az izmok összjátéka, a mozgás koordinációja fokozatosan alakul ki. Valójában egy olyan eszközzel végeznek örömteli tevékenységet, amely játékosan segíti az egyensúlyérzékük fejlesztését, megszilárdítását. A nagylabda gömbölyűségével, puhaságával, állandó guruló mozgásával eredendően közel áll a gyerekekhez. Számtalan játék lehetőséget kínál, valamint mozgásvágyuk kielégítésére is remekül használható. Kiemelkedő szerepet tölt be a pszichomotoros fejlesztésben minden kisgyermeknél. Képgaléria

            A nagylabdás torna célja:

            • az aktív ülés technikájának elsajátítása
            • a gerincoszlop és az ízületek védelme minden foglalkozáson
            • a helyes testtartás alakítása illetve fenntartása
            • koordinációs képességek fejlesztése: egyensúly-, térérzékelés, kinesztetikus-, ritmusérzék fejlesztése
            • aerob állóképesség fejlesztés
            • a finommotorika fejlesztése
            • a figyelem, koncentráció fejlesztése
            • pozitív élményeket adva, jó hangulat kialakítása
            • sérülések, balesetek megelőzése
            • erkölcsi, akarati tulajdonságok fejlesztése
            • fantázia fejlesztése
        • Február 4. - Rákellenes világnap
          • Február 4. - Rákellenes világnap

          • 2000 februárjában Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen. Ennek emlékére a kongresszus február 4-ét Rákellenes világnappá nyilvánította. Ezen a napon iskolánk negyedikesei számára Polc Magdi tanító néni tartott bemutatóval egybekötött előadást. Képgaléria

        • Szép Magyar Beszéd
          • Szép Magyar Beszéd

          • Magyar nyelv, szerelmesem, ítélőbírám, andalgásom, kegyetlenségem. Mindenem te vagy. Élek benned, mint sejt a vérben. Ha meghalok, utolsó pillanatban magyarul gondolom majd: „De furcsa, éltem.” (Márai Sándor)

            A Szép Magyar Beszéd „területi” fordulóját 2016. február 4-én rendezték meg a szepsi szabadidőközpontban. Iskolánkat a második kategóriában két ötödikes diákunk képviselte. Viszlai Anna (Panni) és Miškey Anna a mezőny legfiatalabb versenyzőiként korukat meghazudtoló sikereket értek el. Gratulálunk mindkettőjüknek! Képgaléria

        • Fejlesztő pedagógiai játékok V - Oktató betűkártyák
          • Fejlesztő pedagógiai játékok V - Oktató betűkártyák

          • Fejleszti a memóriát, segít az összpontosításban.

            A párkereső készlet az ábécé kis- és nagybetűit tartalmazza, valamint szótagokat. Ez a klasszikus játék nagyszerűen fejleszti a koncentrációs készséget, miközben rengeteg vidám percet szerez. Lényege, hogy memorizáljuk a betűket, szótagokat és megtaláljuk  a  párját. A játék tovább játszható úgy, hogy a tanulók összerakják a „betűk rendjét”, az ábécét, ezzel a szerialitást (sorrendiség, egymásutániság) fejlesztjük, majd a betűkre szavakat mondanak, ennek segítségével gyarapodik a szókincsük is. Képgaléria

             

        • Jelmezbál II.
          • Jelmezbál II.

          • „Táncra, táncra kislányok,
            daloljatok kisfiúk.
            Itt a farsang, haja-huj,
            ne lássunk most szomorút. "

            Másodikos, harmadikos, negyedikes tanulóink már nagyon várták a január 29-ét. Nemcsak a félévi értékelés, hanem a hagyományos farsangi jelmezbál napja is volt ez a péntek. Hosszas készülődés előzte meg a várva várt eseményt, hiszen sok jelmezt közösen készítettünk el. Együtt táncolt tehát a sok királylány, varázsló, robot, dobókocka, dominó, pizza, pillangó, boszorkány, szakács és sok más ötletes jelmez. Nagyon jól szórakoztunk. Képgaléria Videó
             

        • Egészségvédelmi előadás
          • Egészségvédelmi előadás

          • Rybár Dávid, az Egészséges közösségek  nonprofit szervezet (Zdravé komunity n.o. - http://www.zdravekomunity.sk/sk) asszisztense  hasznos előadással érkezett iskolánk alsó tagozatos tanulói közé. Bemutatta, hogyan kell helyesen fogat mosni, mit kell tenni, hogy egészségesek maradjunk, hogyan tudjuk megelőzni a betegségeket. Felhívta a figyelmet a társadalom kirekesztett rétegeit egyik leggyakrabban érintő fertőző betegségre, a sárgaságra, ami a „piszkos kezek betegsége“. Képgaléria

        • Az 5.A osztály földrajz órája
          • Az 5.A osztály földrajz órája

          • Tűzhányók, kráterek, vulkáni kürtők, magmakamrák, pusztító lávafolyamok, vulkáni hamu, gránit, andezit, baualt, vulkáni szigetek, Krakatau, Paricutin, Mauna Loa, Etna, Polyána, Vihorlát, Vezúv vagy éppen Pompej pusztulása. Ez mind-mind terítéken volt az 5.A osztály mai földrajzóráján. Általában nagyon szeretik a gyerekek, ha a tanagyag egyes részeit megtekinthetik az internet és egy táblagép segítségével még a tanóra keretén belül. Ilyenkor a YouTube videómegosztó és a Google segítségével megannyi mozgó- és állókép segíti munkánkat. Úgymond élőben láthatják egy-egy vulkán kitörését, a lávafolyamok által okozott pusztításokat, vagy éppen egy gejzírkitörést. Ilyenkor gyakran hangoztatják a gyerekek: "Szeretjük a földrajzot!" Képgaléria

        • Álarcosbál
          • Álarcosbál

          • „Lesz ott kalóz, aki még sosem rabolt,
            Lesz cowboy, aki még nem lovagolt,
            Lesz király, ki gazdag sohase volt,
            Lesz herceg, ki nem várja a trónt.
            Az leszel, aki lenni akarsz, egy láthatatlan arc,
            S lehet, hogy végül te is ismeretlen maradsz.“

            Nincsen farsang álarcosbál nélkül! Ezt vallják iskolánk nulladikosai és elsősei, akik ma leleményes álarcokba öltözve vidáman szórakoztak. Képgaléria