Az áji Rácz házaspárt, Árpádot és Ingridet a népi hagyományok kedvelőinek nem kell bemutatni. Fülektől egészen Kisgéresig rendszeresen részt vesznek a kézműves vásárokon. Bőrből készült portékáik iránt nagy a kereslet: Ráczleather. A mai kézműves bemutatón iskolánk tanuló megismerkedtek a bőrművesség szerszámaival, majd mindenki egy névvel ellátott karkötőt készített. Először vízzel megpuhították a bőrszalagot, majd Árpi bácsi beleütötte a betűket. A karkötőt ezután a gyerekek festették be, kifényesítették, majd méhviasszal bekenték. Köszönjük a tartalmas időtöltést!
NOVINKY
Bőrműves, az ősi, kézműves mesterség
- 7
Január 27. - A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja
Az iskolánk felső tagozatos diákjainak egy hetes történelmi interaktív programot tartottunk, amely keretén belül a holokausztra, valamint annak áldozataira emlékeztünk. Az időpont kiválasztása nem volt véletlenszerű, hiszen január 27-e a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja. Mivel fontosnak tartjuk, hogy az iskolán tanulói megismerkedjenek a rasszizmus és xenofóbia negatív következményeivel, ezért minden éven különböző szemszögből mutatjuk be a holokauszt szörnyűségeit. Az idei történelmi előadásunk Gyerekek a holokauszt idején címet viseli. A témakör kiválasztásával az 5. osztályos tanulóink számára is érthetőbbé szerettük volna tenni a számukra még nehezen érthető eseményeket. Előadásunk főhőse Helga, aki rajzaival mutatja be a koncentrációs táborokban történő eseményeket. Szabadulása után publikálja képeit, amelyek bejárták az egész világot. Miután a diákjaink meghallgatták az előadással összekötött prezentációt, valamint megismerkedtek Helga képeivel, ceruzát ragadtak, és ők is rajzolni kezdtek.
Multikulturális nevelés és népi kultúra - tantárgyközi elem napja
A felső tagozatos osztályok a zeneóra keretén belül az adventi időszak kezdetétől egészen a farsang végéig tartó időszak hagyományaival, szokásaival ismerkedtek. A színes előadások sorozatát történetekkel, képekkel, énekekkel tettük gazdagabbá, melyek közül néhányat meg is tanultunk. Az adventi koszorú, kántálás, betlehemezés, regölés, újévi jókívánságok, házszentelés, farsangi mulatságok, jelmezbálok, hagyományos ételek, időjóslások mind részét képezik annak a gazdag örökségnek elődjeink hagytak ránk. Bár különösen a magyar vidékre , azon belül régiónkra jellemző népszokásokkal ismerkedtünk, kitekintettünk a nagyvilágba is, gyönyörködtünk a híres karneválok pompás, színes jelmezeiben és megcsodáltuk Velencét, a lagúnák városát is.
A TERMÉSZET TÖRVÉNYEI
Január 27-én megtartottuk a „Természet törvényei” című természettudományi versenyt, amelyben tanulóink felmérhették a tudásukat matematikából, biológiából, földrajzból és fizikából. A versenyen háromtagú csoportok képviselték a felső tagozatos osztályokat. A tanulók nagy odaadással fejtegették a feladatokat: gondolkoztak, mértek, csoportosítottak, rajzoltak, építettek. Egyik csoport sem vallott szégyent, mindegyik osztály teljesítette az elvárt 50 százalékot. Díjazva a legjobb három osztály tanulói lettek. Egy oklevéllel és tárgynyereménnyekkel lettek gazdagabbak.
Helyezést értek el:
1. hely – 9. osztály
2. hely – 7.B osztály
3. hely – 8.B osztály
Szívből gratulálunk!
1
‼️Szülők figyelmébe – PÉNZBÍRSÁG ISKOLAI HIÁNYZÁSÉRT‼️
A 2023. január elsejétől érvényes T.t. 396/2022 számú törvény értelmében a gyermek törvényes képviselője (szülő) szabálysértést követ el, ha:
1. nem íratja be gyermekét iskolába, aki az adott év augusztus 31-ig betöltötte a 6. életévét, vagy
2. nem íratja be gyermekét a kötelező óvodalátogatásra,
3. az iskolás gyermek egy hónap alatt 15 óránál többet hiányzik igazolatlanul, vagy
4. egy tanév alatt több mint 60 órát hiányzik igazolatlanul.
Ebben az esetben az önkormányzat 33 eurótól 331,50 euróig terjedő pénzbírságot szab ki a gyermek/tanuló törvényes képviselőjére, akár többször is.
Farsangi hagyományok
(Multikulturális nevelés és népi kultúra - tantárgyközi elem napja)
A farsangi időszak a tél vége és tavasz kezdete. Sok hagyomány fűződik ehhez az időszakhoz. A II.B osztályos tanulók megismerkedtek az ünnepkörhöz tartozó mesékkel, mondókákkal, dalokkal, hagyományokkal és népszokásokkal. Közösen elolvasták a Bogyó és Babóca a jelmezbálban című mesét, farsangról szóló dalokat énekeltek, ügyességi játékokat játszottak. Rajzórán ötletes maszkokat készítettek, amiket az álarcosbálon viseltek. Nem maradhatott el a finom farsangi fánk kóstolása sem. Aki éppen szomjas lett, üdítővel olthatta szomját. Jó hangulatban telt el a nap.
A hagyományos roma kultúra - a regionális nevelés és népi kultúra tantárgyközi elem napja
A roma etnikum sajátos történeti és társadalmi múlttal rendelkezik. Saját kultúránk megismerése az önazonosság és önelfogadás alapja. A hagyományos roma kultúra gazdag mesékben, eredetmondákban, mágikus történetekben, dalokban és táncokban. A hagyományos roma mesék, dalok és történetek a régmúlt időkből származnak, amikor a romák még vándor életmódot folytattak.
A kultúránkkal való ismerkedés és felvilágosítás keretén belül a 3.D és a 4.C speciális osztályok tanulói a hagyományos roma zene és irodalom sajátosságaival ismerkedtek. A roma mesék és dalok a cigányság nehéz, hányatott életéről szólnak és drámaiságuk folytán nem mindig optimista a végük.
A tanulók ezután az illusztrátorok szerepét töltötték be, így rajzaik által életre kelt Káló, a cigánylegény vagy Doja története.
Preventív előadás - zaklatás
A belügyminisztérium bűnmegelőzési osztályának korrdinátora tartott előadást iskolánk felső tagozatos tanulóinak. Az előadó elsősorban a zaklatás különböző eseteire hívta fel a gyerekek figyelmét. A technikai fejlődés következtében az internet a mindennapok része lett. Használatával könnyebbé, egyszerűbbe tehetjük életünket. A virtuális tér azonban valós veszélyeket is jelent. Az internetes zaklatást nem szabad félvállról venni; a jelenség ugyan nemcsak a gyermekeket érinti, de egyértelműen rájuk a legveszélyesebb. Ha úgy érzed, akár Te, akár ismerősöd (internetes) zaklatás áldozatává vált, kérj segítséget!
5
A sokoldalúság olimpiai jelvénye 2023
Immár harmadszor kapcsolódtunk be a Szlovákiai Olimpiai Sportbizottság "A sokoldalűság olimpiai jelvénye" elnevezésű önkéntes sportprojektbe. 137 tanulónk testnevelés órákon egy tesztelésen estek át, aminek segítségével az alap mozgásos képességek fejlettsége mérhető. Minden tanulónak hat versenyszámot kellett teljesítenie. Minden versenyszám külön van értékelve, a legjobban teljesítő tanulók érmet és oklevelet kaptak, így 15 arany- ,23 ezüst- és 42 bronzérmet sikerült szereznünk. A kerületi fordulóra márciusban kerül sor. Gratulálunk sportolóinknak a szép eredményekhez!
7
Tanulóink rajzai naptárban
A Szepsi Multifunkciós Gyermek és Ifjúsági Központ által szervezett rajzverseny legszebb rajzai megjelentek egy 2023-as falinaptárban és asztali naptárban. Köztük vannak iskolánk négy tanulójának rajza is. Gratulálunk az alkotóknak! Multifunkčné centrum pre deti a mládež Moldava nad Bodvou, köszönjük a naptárokat!
1
Iskolánk karácsonyi műsora
Örömmel töltött el bennünket, hogy két év után újra vendégül láthattuk a szülőket iskolánk karácsonyi műsorán. A gyerekek arcán a lázas izgalom, a felkészítő pedagógusokban a várakozás feszültsége, a kezükben a kellékek és a műsor terve. Erről szólt a mai délelőtt, meglepetést, örömet okozni mindazoknak, akik eljöttek körünkbe.
A gyerekeknek a karácsony a legszebb ünnep, mert együtt lehet a család, talán béke van, és az ajándékok minden korábbi szülői szidásért kárpótolnak. A karácsonyok a gyerekek miatt a szülőknek a legfontosabbak, mert a gyerekek ekkor tanulhatják meg, milyen is lesz az ő majdani családjukban ez az ünnep. De a karácsony az iskolában a legeslegfontosabb, mert a téli szünet beköszöntét jelzi, a tanulásmentes napokat, a gyorsan elröppenő szünidei heteket ígéri.
Az utolsó tanítási napokon nagy volt a készülődés intézményünkben. A gyerekek karácsonyi díszbe öltöztették az osztály, karácsonyfa is díszíti a tantermeket, folyosókat. Az iskolacsengő is karácsonyi dallammal jelezte az órák elejét és végét. Készültek a karácsonyi üdvözlőlapok, díszek, ajándékokat és izgalommal várták a mai napot. Próbálták a verseket, énekeket, tánclépéseket. Izgatottan vártuk a mai szereplésüket.
Aki nem volt jelen, a képek által egy kicsit mégis köztünk lesz.
41
Adventi kézműves foglalkozások a 6. C-ben🎄
Egy hét, egy téma:
1. Kinek a nevéhez kötődik a Mikulás-hagyomány?
2. Az adventi koszorú története...
3. Luca napi népszokások
4. Karácsony
Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!
Karácsonyvárás
A karácsony az év legszebb ünnepe. Erre az ünnepre mindenki lázasan készül. Iskolánk tanulói erre az alkalomra kézműves ajándéktárgyakat készítettek. A karácsonyi dallamok, az alkotás öröme teremtette meg az ünnepvárás meghittségét.
Mézeskalács sütés a szülőkkel
„Dolgos kezek dagasztanak,
Mézeskalács készül,
Fahéj, ánizs és akácméz,
mind – mind belekerül.“
A VI.B osztály tanulói a szülőkkel közösen mézeskalácsot sütöttek és díszítettek. Az ügyes kezek alatt számos illatos csillag, szív, fenyőfa,, csizma formájú mézeskalács született. A cukrázsok jutalma a saját kezűleg készített kálácsok es sütikelfogyasztása volt.
Iskolai étkeztetés januártól!
A téli szünet után, 2023. január 9-én azok a tanulók kaphatnak államilag támogatott ebédet, akiknek szülei:
januári dátummal ellátott, új nyilatkozatot adnak le az iskola igazgatóságán arról, hogy egyik szülő sem igényel adókedvezményt a 6-15 életkorú gyerek után,
befizetik a rezsiköltséget, amelynek összege havonta 6 euró.
A becsületbeli nyilatkozatot kérjék az osztályfőnököktől, de átvehető a Bodollói úti közösségi házban is.
A kitöltött becsületbeli nyilatkozat és a 6 euró december 21-éig, szerdáig leadható az osztályfőnöknek, vagy január 5-én, csütörtökön szintén az iskolában.
🎄
Storrytelling - A leningrádi pályaudvar gyermekei
A SAVORENGE adventi műsora
A Szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskola SAVORENGE énekkara 4 éve jött létre Király Erika, Benyicky Laura és Horváth Ottó pedagógusok vezetésével. Sikeresen szerepeltek Pozsonyban az elnöki
palotában, az amerikai nagykövetségen, a Biela vrana Díjkiosztó Gálán, a POHODA országos zenei fesztiválon, a királyhelmeci roma fesztiválon, illetve egy Kárpát - medencei zenés színházi
tehetségkutató versenyen hatodik helyezést értek el az egyik legnépszerűbb magyar rockopera, az István a király Koppány Vezér jelenetével. Sajnos a Covid megállásra kényszerítette az énekkart. Azóta generációs váltásra került sor a csapatban. A SAVORENGE megújult összetételében első alkalommal mutatkozott be a helyi
zeneiskola adventi koncertjén, mint vendég. A roma származású gyerekek nagyobb része szegregált életkörülmények között él.
Felzárkóztatásukhoz elengedhetetlenül szükségesek a tanításon kívüli nevelői munkák is, ahol nemcsak fegyelmet, rendet és következetességet tanulnak, hanem saját kultúrájuk ápolását is.
Köszönet Kaputa Alicának, a zeneiskola tanárának, illetve Fiľka Krisztiánnak, iskolánk volt alkalmazottjának a zenei közreműködésért.
10
A Savorenge fellépése
A helyi művészeti alapiskola (Základná umelecká škola Moldava nad Bodvou) és a Multifunkčné centrum pre deti a mládež Moldava nad Bodvou meghívására iskolánk SAVORENGE énekkara és zenekara közel három év kényszerszünet után újra közönség elé lépett. A művészeti iskola karácsonyi műsorán méltón képviselték intézményünket, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a koncert végén a közönség vastapsa. Gratulálunk a fellépőknek és köszönet az énekkar és zenakar vezetőinek!
Tantárgyközi elem napja: Mediális nevelés
A V.A, V.B, VI.B és VIII.B osztályos tanulók a média befolyásolásáról bővítették az ismereteiket az informatika órán. Az elméleti előadás során észrevették, hogy ők is befolyásolva vannak a TV, közösségi médiák vagy akár a zenék, ismert előadók által is. A diákok által leglátogatottabb közösségi médiák veszélyeire külön hangsúlyt fektettünk.
