A 6.A osztályban ma rendhagyó magyar óra volt. Már az előkészületeket kacagás kísérte. Terítékre került Az aranyszőrű bárány közismert népmese. Benyicky Laura néni szerepválogatásba fogott. Mindenki szerepelni akart, a lányok legtöbbje azonban a királylány szerepében szeretett volna tetszelegni. Az aranyszőrű bárány szerepe azonban nem volt kedvére senkinek. De osztályfőnökünk Vitéz Erika néni közbelépése eredménnyel járt. A siker érdekében még az otthoni báránybőrt is elhozta magával. Serényen készült a korona, a királylány fényes ruhája, bocskor, ködmön, furulya, dob, fakanál és bot, de még a feszület is gazdára talált. Elindult a mese. Az aranyszőrű bárány a furulya dallamára táncolni kezdett, vele együtt a hozzá ragadt huncut leányzó, aki a bárányt el akarta lopni. Táncolt a bárány, bárány gyapján a leány, a leány derekán a lapát, a lapát végén a sütőasszony, botjával a pap, még el nem értek a szomorú, betegeskedő királylányhoz, aki jót kacagott a látványon. Mikor jól kitáncolták magukat, a király összeeskette a lányát a juhásszal, s neki adta fele királyságát. Így lett a juhászból király. A papot felfogadták udvari papnak, a sütőasszonyt udvari sütőasszonynak, a leányt komornának a királylány mellé. Az aranyszőrű báránykát udvari báránykának. Tán még ma is bárány, ha azóta birka nem lett belőle. A mese végén táncra perdültünk mi is. Ezzel emlékeztünk a magyar népmese világnapjára. Tanulság: ha képesek vagyunk meglátni saját lényünk, hétköznapi bajaink nevetségességét, ez visszaadhatja életbe vetett hitünket és elnyerhetjük ha nem is a királyságot, de egy jobb, vidámabb, élhetőbb élet lehetőségét.