A földművelésügyi minisztérium támogatásával a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara az Élelmiszerekről való ismeretek elnevezésű központtal együttesen idén hetedik alkalommal hirdeti meg a "Beszéljünk az ételről" című vetélkedőt. Az október 14-én kezdődő és 18-áig tartó tanítási héten naponta 2-2 témát jelölnek meg a szervezők. Az egyik téma konkrét élelmiszercsoportot érint, a másik keretében pedig a tanulóknak az egészséges táplálkozás tényezőiről kell beszélniük. A résztvevők feladata, hogy minél érdekesebb aktivitásokkal rukkoljanak elő a nap témáival összefüggésben. Ezekből az ötletekből néhányat kiválasztva neveznek a versenybe. Hetedikeseink is valamire készülnek. A jövő héten fény derül a titkukra.
NOVINKY
Beszéljünk az ételről 2019
A lelki egészség világnapján
"A lelket kell meggyógyítani ahhoz,hogy a sejtek egészségesek legyenek." Világszerte 350 millióan szenvednek depresszióban, 40 millió a szkizofrének becsült száma és évente egymillióan vetnek véget önkezükkel életüknek. A WHO becslés szerint 2020-ban a depresszió lesz a második legelterjedtebb betegség világszerte. Ezért a mai napon a III.C és a III.B osztályba járó tanulókkal beszélgetés és gyakorlati példák ismertetésével vázoltuk fel a "lelki egészség" problémakörét.
Őszi kézműves foglalkozások a szepsi könyvtárban
Városi könyvtárosaink kedves meghívásának eleget téve őszi játszóházas foglalkozáson vettünk részt. A Rigó Béla kézműves által irányított műhelymunka során, az egyre ügyesedő kezek alatt, takarosabbnál takarosabb csuhébabák születtek.
Új gitárral bővül iskolánk zenekara
- 5
A Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően az iskolánk zenekarának egy jó minőségű gitárt tudtunk vásárolni. Köszönjük a támogatást!
Rendhagyó tanítási óra, rendhagyó oktatókkal
A rendőrség roma specialistáival együttműködve hetedikeseink számára rendhagyó tanítási órát szerveztünk. A kötetlen beszélgetés folyamán felfrissítettük kötelességeinket, tetteink következményeit, a fiatalkorúakat érintő jogszabályokat. A rendőrség képviseletében jelenlévő két fiatalember régi jó ismerősünk, tanulóink tudják, jó velük jóban lenni. Munkaköri tevékenységük során számos alkalommal biztosították gyermekeink védelmét. Köszönjük az együttműködést!
Őszi dekor ötletek
A tegnapi kézművesműhely ihletére, ma iskolánk technikai szaktantermében folytattuk a foglalkozást, hogy termeinket, folyosóinkat is őszi díszbe öltöztessük. Alsó tagozatos osztályainkat két-három fős csapatok képviselték, akik szebbnél szebb dekorációt készítettek a tanító nénik által gyűjtött termésekből. A jövő hét folyamán felső tagozatosaink folytatják a őszi termés ötletelést.
Kézműves foglalkozás Marika nénivel
A Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ meghívására alsó tagozatos tanulóink kézműves foglalkozáson vettek részt. A műhelymunka vezetője a már számunkra jól ismert Soltészné Herczeg Mária, Marika néni, aki a kézművesség mellett a pedagógia mestere is. Bábelőadásaival a mese világába varázsolja a gyermekeket, mindemellett kicsiknek - nagyoknak egyaránt tanítja, hogyan lehet a természet nyújtotta alapanyagokból nagyon egyszerűen dekorációk készítéséhez szépet, művészit készíteni. Köszönjük szépen a tartalmas és egyben szórakoztató délelőttöt!
Inkluzionisták iskolája 2019
A szeptemberi hajsza végeztével lassan minden a régi kerékvágásba kerül. Az idei tanév is tartogat új kihívásokat. Egyike az "Inkluzionisták iskolája-Škola inkluzionistov 2019/20" program. Tavaly megpályáztuk, sikerült, idén kezdődhet a munka. Miért érdemes/érdekes? Révészová Zuzana személye nem ismeretlen számunkra. Két éven át látogatta, tanulmányozta iskolánkat, mikor a "Befogadó iskola" programunk mentora volt. Ismerettségünk által garanciát nyertünk, hogy ezúttal is színvonalas pedagógiai műhelyek, képzések várják a szakmai fejlődést támogató kollégákat. A mai napon első alkalommal beszélgettünk új terveinkről, elképzeléseinkről, elvárásainkról. Kto chýba? 😉 Mi, ezúttal sem! 😀
Az egészséges életmód jegyében - Élelmezési világnap
Hatodikosaink ismereteit az egészséges életvitel alapszabályairól ez alkalommal a kassai közegészségügyi hivatal szakembereivel együttműködve frissítettük fel. Az élelmezési világnap kapcsán újra és újra említésre kerültek a gyermeki szervezetre káros, ám "agyon reklámozott" élelmiszerek. A beszélgetés végén előkerült egy vérnyomásmérő is, megtudtuk: Mire utal a pulzusszám? Mennyi az optimális tartomány? Köszönjük az előadást!
Dominó szakkör
A Dominó szakkör is elkezdte ezévi munkáját. És mivel a jó kezdet fél siker, hogy máshogy is indult volna mint édesen, egy finom kevertalmás sütivel. Vanília, fahéj... Biztos, hogy nem utoljára sütöttük! Jó étvágyat kívánunk!
Megkezdődtek péntekenként a Romano Suno szakköri próbái - Začali sa skúšky: Na pôde našej školy sa realizoval projekt s názvom: ”ŠKOLA ŽIJE DIVADLOM“. Tento projekt sa uskutočnil vďaka podpore z programu “Tu žijeme a pomáhame, Karpatskej nadácie a Lear Corporation, Seating Slovakia, s.r.o“. Projekt bol podporený sumou 1 750 Eur. V rámci projektu sme založili a realizovali hudobno - divadelný súbor. Ďakujeme za podporu!
A Kárpát Alapítvány támogatásával sikerült bebiztosítanunk felső tagozatos színjátszóink számára az idei darabjukhoz szükséges díszlet-, kellék- és jelmezhez valókat. Érdeklődéssel várjuk történetüket, a Cigányasszony és az ördög meséjét. Eddigi szerepléseiket tekintve, sikerük újra garantált lesz. Köszönjük szépen a támogatást!
Medzinárodný deň zvierat
Každý rok 4. októbra pripomíname Medzinárodný deň zvierat, či už sú to domáce alebo lesné zvieratá. Žiaci 7.C a 7.D triedy v rámci spojených hodín slovenského a maďarského jazyka pod vedením pani učiteliek si nielen zopakovali rozdelenie zvierat, ale hravou formou hádali aj zvuky zveri. Bola to úžasná zábava, pri ktorej názvy zvierat podľa zvuku, ktorý vydávajú, hádali dvojjazyčne. Keďže na uvedených vyučovacích hodinách preberáme rozdelenie slov na slabiky a hlásky, tak sme si to samozrejme zopakovali. Koniec hodiny sme spestrili líštičkou kmotričkou, ktorú žiaci veľmi šikovne vyrobili z papiera. Bola to hodina dvojjazyčná a plná zábavy.
Beindultak a "Napsugaras" foglalkozásaink
Orsi néni és Ildikó néni fejlesztőórái elsősorban a beszédindításról és beszédfejlesztésről szólnak. Aprókáink erről ugyan mit sem sejtenek. Az erre a célra kialakított kuckókban nagyokat játszanak, vidáman szórakoznak, miközben folyik a gondosan megtervezett foglalkozás. A mai napon a tanító nénik számára garantált a mélyalvás. A szepsi Pillangók után, délután Buzitán folytatják a fejlesztőház játékos Pillangó óráit.
Munkára nevelés a gyakorlatban
"Mondd el és elfelejtem; mutasd meg és megjegyzem; engedd, hogy csináljam és megértem." V.C osztályos tanulóink a mai munkára nevelést "élesben" is gyakorolhatták. A konyhai munkaeszközök, a főzés munkafolyamata, az egészséges étrend, a munkabiztonság alapjai... mind-mind élményszerűen, a gyakorlatban lett ismertetve Magdi néni tanítási óráján.
Mosó Masa Mosodája - a Veronaki zenekar újabb lemezbemutató koncertje a Tháliában
A Mosó Masa Mosodája című lemezbemutatón a Veronaki zenekar Varga Katalin írónő költeményeit megzenésített formában mutatta be gyermekeinknek. A Thália színház mai előadásán negyedikeseink vettek részt, gyönyörködtek az újszerű zenei élményben. A felhőtlen koncerthangulatot tánccal tetőzték. Köszönjük az előadást!
Az erőszakmentesség világnapja
A mai napon az 1.A, 1.B, 7.C és 7.D osztályokban az erõszakmentesség világnapjáról beszélgettünk. Az erőszakmen-tesség azt jelenti, hogy a vitás kérdések rendezésénél elvetjük az erőszak alkalmazását, nem lépünk fel erőszakosan. Az erőszakmentesség világnapját minden esztendő október 2-án ünnepeljük. Ezt a napot India javasolta az ENSZ-nek, Mahatma Gandhi, a huszadik század egyik legjelentősebb emberi jogi aktivistájának születésnapja tiszteletére. A tanítási nap végeztével mindannyian megtanulták, az erőszak újabb erőszakot szül.
Tűzriadó próba 2019
Az iskolák minden oktatási évben egy alkalommal kötelesek tanulóikkal és alkalmazottaikkal gyakoroltatni az épületből történő pánikmentes kivonultatást. Intézményünkben a tűzriadó gyakorlat idén is zökkenőmentesen sikerült. Valamennyi osztály fegyelmezetten, a kijelölt menekülési útvonalon haladva foglalta el gyülekezési helyét. Köszönjük a felelősségteljes hozáállást!
A magyar népmese napja kicsiknek
„A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni.“ Bruno Bettelheim
Az értelmező szótár szerint a mese: "A nép ajkán élő, szájról szájra járó, csodás, hihetetlen elemekkel teleszőtt, rendszerint prózai, ritkábban verses, költött elbeszélés." A népmese világnapján (szeptember 30.) az 1.A és az 1.B osztályokban mesét választottunk: A kicsi dió - A osztály, A kakas és a pityke - B osztály. A tanító nénik elolvasták, majd saját szavaikkal elmesélték a történeteket. A mesék annyira elnyerték kicsinyeink tetszését, hogy el is játszották. S hogy más gyerekeknek is örömet szerezzenek, és nem utolsó sorban közönség nélkül se maradjanak, kölcsönösen előadták egymásnak is a történeteket. A mai napon újra bebizonyosodott, hogy a mese nemcsak tanít és nevel, de szórakoztat is.
A magyar népmese napja nagyoknak
Mottó: „ A mese megvidámítja a szívet!“
„Jó tett helyébe jót várj!“ „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!“ „Ásó, kapa s nagyharang válaszon el minket!“ - ugye ismerősek már kora gyermekkorunktól ezek a magyar népmesékben gyakran használt fordulatok. Elő örökségünk. A felolvasott mese a gyereknek az első ábécéskönyve, amelyből akaratlanul is megtanul saját lelkében olvasni. Hisz a mesék szimbólumokvilága a hősök gondolkodásmódja, tettei, magatartása, konfliktusai öntudatlan azonosulási folyamatokat indít el a hallgatóban. Végső soron népmeséink indirekt módon adhatnak gyermekeinknek, tanítványainknak, mindnyájunknak életünk alakulásához legmélyebb gyökereink felismeréséhez stratégiát. Van remény!
Az V.A és V.B osztály tanulói-nemcsak a mai napon-felültek a népmese foltos paripájára hogy mesehősöket utánozva figyelő szemmel és nyitott szívvel fordujanak az őket körülvevő világ felé, s fejtsék meg e világ rejtett csodáit. Ne feledjük, a mese lelkünk tápláléka!
Rendhagyó zeneóra a Zagyva Bandával
A Galga vidéki ifjú zenészek szülőotthonuk népzenei kultúrájának elkötelezettjei. A röpke háromnegyed órában a Kárpát-medence magyarságának népdalait és táncmuzsikáját csodálhattuk. Összeállításukkal újra bizonyítást nyert, hogy a népzene egy páratlan kincs.
