A hatodikos tanulóink június 10-én Kassán kirándultak, ahol megismerkedtek Kassa város történelmével és nevezetességeivel. A rossz idő ellenére sok látnivalót sikerült megtekinteni, mint például: a Rodostói házat, a kassai dómot, a zsinagógát, a zenélő szökőkutat, a Kézművesek utcáját, a Jakab-palotát és az Alsó kaput. A tanulóink nagyon jól érezték magukat, hiszen ez a kirándulás nemcsak a tanulásról, hanem a szórakozásról és kikapcsolódásról is szólt.
NOVINKY
Kassai városnézés
A kassai repülőmúzeumban jártunk ✈️🚁
A 4. C és 5. C speciális osztály tanulói tematikus kiránduláson vettek részt a kassai repülőmúzeumban. A gyerekekt lenyűgözte a repülők száma és mérete. Nagyon érdekelték őket a helikopterek. A múzeum dolgozói éppen látogatásunk során egy helikoptert teszteltek. A kék gépben a diákok kipróbálhatták egy egyszerű repülőgép vezetését. Vonzotta őket a kereskedelmi repülőgép is, amelyben kipróbálták, milyen utasnak lenni. A fiúk a veterán autókat és motorokat is megcsodálták. Az egyedülálló repülőgép-bemutatót történelmi repülőgépek modelljei és makettjei egészítették ki.
Élményekkel telve hagytuk el a múzeumot.
Városi sokoldalúsági sportverseny
Június 5-én és 6-án iskolánk 3 csapata vett részt a sokoldalúsági sportversenyen, ahol a gyerekek négy versenyszámban mérték össze ügyességüket és gyorsaságukat. Az alsó tagozatosok közül a másodikosok csapata versenyzett, ezúttal 5. helyen végeztek. A felsősök közül a hatodikosok a 6. helyen, a kilencedikesek a 3. helyen végeztek. Szép volt, fiúk, lányok, gratulálunk! Köszönjük a felkészítést: Škovrunska Monika, Kišpéri Zoltán!
6
Kerületi terepfutó verseny 🏃♂️
Az esős idő ellenére Kanaloš Misi ma ismét kiemelkedő eredménnyel tért vissza a kerületi terepfutó bajnokságról. Misi 2. helyen végzett, amihez szívből gratulálunk! Kišpéri Zoltán, köszönjük a felkészítést!
Gyermeknapi műsor
A holnapi gyermeknap alkalmából a 4. és 5. speciális osztályosok Nagy Ildikó helyettesnő felkészítésével népdalokkal kedveskedtek a gyerekeknek. Majd következett a nap meglepetése, a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia! A műsoruk ismét fergeteges volt. Kedves fiúk, köszönjük a vidám perceket, amivel jókedvet varázsoltatok gyerekek és felnőttek arcára egyaránt!
10
VI. Szepsi Csombor Márton Kupa 2024
Iskolánk, a Multifunkčné centrum pre deti a mládež Moldava nad Bodvou és a Mestský športový klub Moldava nad Bodvou közös szervezésében 2024. május 30-án öt iskola - a tornai, a mecenzéfi, a jászói, a szepsi speciális és a szepsi magyar alapiskola - focicsapatának részvételével megkezdődött a VI. Szepsi Csombor Márton labdarúgó bajnokság. A fiúk szívvel-lélekkel küzdöttek és a nagyszerű és sportszerű játékuknak köszönhetően iskolánk csapata 2. helyezett lett! További eredmények: 1. hely - AI Torna 3. hely - AI Jászó, 4.hely - AI Mecenzéf, 5. hely - Szepsi speciális alapiskola. A játékosoknak köszönjük a komoly, odaadó, férfias sportteljesítményt!
3
Járási terepfutó verseny
Iskolánk csapata ma terepfutó versenyen vett részt, amely 8 iskola részvételével zajlott. A megmérettetésen kiváló egyéni és csapateredmény született: Kanalos Misi egyéni 2. helyet, a fiúk csapata pedig szintén 2.helyet szerzett, így továbbjutottak a kerületi fordulóba. Csapattagok: Kanaloš Misi, Grulyo Laci és Baščúr Krisztián.
A fiúknak gratulálunk és további sikereket kívánunk! Felkészítő tanár: Kišpéri Zoltán.
4
Kerületi atlétikai bajnokság
Május 24-én a felső tagozatos fiúcsapatunk a közeli atlétikai pályán mérte össze atlétiaki rátermettségét a kerület 7 iskolájával. A fiúk egyénileg is szépen szerepeltek, szoros küzdelemben, összesítésben az iskolánknak egy előkelő 2. helyet szereztek. Szívből gratulálunk, büszkék vagyunk erre a kiváló sportteljesítményre!
Megj. az első helytől 14 pont választotta el őket! Csapattagok: Funty Gyuri, Kanaloš Misi, Baszczur Igor, Rybár Tibor, Horváth Alex, Kompuš Nikolas, Grulyo Laci, felkészítő tanár: Kišpéri Zoltán.
Eredmények:
1.ZŠ Kežmarská (900 pont)
2.ZŠ S VJM - Alapiskola Szepsi (887)
3.ZŠ Trebišov (785)
4.ZŠ Nam.L.Novomeského KE (754)
5.ZŠ Spišská N/V (744)
6.ZŠ Michalovce (680)
7.Gymnázium sv.Edity Steinovej KE (635)
8.ZŠ Gelnica (526)
7
A gyógynövények fontossága az életünkben
A gyógynövényeket gyakran alábecsülik, pedig hatásuk sokkal erősebb, mint általában az emberek hiszik. Legyen az csalán, gyermekláncfű, kakukkfű, mindegyiknek megvan a gyógyhatása. Az V.D és a VI.C speciális osztályok gyógynövényeket gyűjtöttek. A csalán a legrégebben használt gyógynövény és a legismertebb vértisztító. Használható többek között vesetisztításra, reumára, bőrproblémákra, aranyérre, korpásodás ellen. A gyermekláncfű, más nevén pitypang, ehnyhíti a fejfájást, a puffadást, magas vérnyomást és a köhögést is. A kakukkfű csillapítja a torokgyulladást, csökkenti az étvágytalanságot, ideális légzőszervi panaszok esetén és emeli az alacsony vérnyomást is. Az összegyűjtött gyógynövényeket kiszárítjuk és ősszel, finom teákat készítünk belőlük, hogy megelőzzük a betegségeket.
Rajzversenyek
Ismét rajversenyek felhívására készítettek tanulóink szebbnél szebb alkotásokat. Papp Andrea és Viszlai Monika tanító néniknek köszönjük a felkészítést és útmutatását!
XVII. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázat (SZMPSZ)
"Kis fekete szemek színes világa" (KSK)
"Čo robí hasič 2024" (Podtatranské osvetové stredisko v Poprade)
Rómska paleta - Mám taký sen 2024 (Podtatranské osvetové stredisko v Poprade)
6
Figyelmeztetés a Szülőföldön magyarul pályázattal kapcsolatban
Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a napokban lejár az első hiánypótlásra visszaküldött adatlapok pótlásának határideje. Ha nem pótolják a megadott időn belül, ami 15 nap, a rendszer automatikusan elutasítja a pályázatot. Az e-mailben kapott felszólításban olvashatják a konkrét dátumot, ameddig a hiánypótlás lehetséges.
Kérünk mindenkit, hogy figyeljék az e-mail-t, nézzenek bele a spam-ba is! Aki más segítségét vette igénybe, és saját magának nincs módja hozzáférni az e-mailhez, kérje meg segítőjét, hogy figyelje a leveleket. Mindaddig figyelni kell, amíg nem kapnak értesítést a támogatás elfogadásáról, illetve elutasításáról.
Kérjük, hogy figyelmesen olvassák el, mit kérünk! Ne küldjék el még egyszer ugyanazt a rossz mellékletet! És ne küldjék se postán, se e-mail-ben a mellékleteket, azokat a mipont.hu oldalán kell feltölteni.
Drogprevenciós előadás
Iskolánk kiemelt figyelmet fordít a drogprevencióra, nem csak tanórai keretek közt, hanem a témában jártas szakemberek által megtartott előadások formájában is. A Kassai Közegészségügyi Hivatal orvosszakértője tartott 8. és 9. évfolyamosainknak érdekes vetítéssel egybekötött előadást, ahol megtudhatták, hogy a drogoknak rövid és hosszú távon milyen hatása van az idegrendszer működésére. Végig kísérhettük a drogok által előidézett változásokat az agyban, s tudatosította az előadó a gyerekekben, hogy sajnos ezek a negatív hatások sajnos örökre nyomot hagynak az idegrendszer működésében. Bízunk benne, hogy az elhangzottak hasznos tudással vértezték fel tanulóinkat.
A méltányos kereskedelem világnapja
2002 óta minden május második szombatján világszerte megemlékeznek e kereskedelmi rendszerről, melynek fő célja, hogy felhívja a figyelmet a fejlődő országokbeli termelők hátrányos helyzetére illetve a fenntartható fejlődésre. A méltányos kereskedelem az a kereskedelmi kapcsolat, amely párbeszéden, tiszteleten alapul, átlátható és nagyobb egyenlőségre törekszik a nemzetközi kereskedelemben. Hozzájárul a fenntarthatósághoz azzal, hogy a hátrányos helyzetű, termelők számára, jobb kereskedelmi feltételeket kínál és biztosítja alapvető jogaikat. (Mgr. Knap Ildikó, pénzügyi ismeretek koordinátora)
Munkára nevelés az első osztályokban
Az egyre melegedő időjárás a gyermekeket, felnőtteket egyaránt kicsalogatja a szabadba. Az 1. A és B osztály tanulói a testnevelés órát töltötték az iskolai játszótéren, ahol a csúszda, fogócska, labda után a homokozóban szerettek volna játszani. Mivel még nem volt kitisztítva a gaztól, kapát, gereblyét fogtak a kezükbe és nagyon ügyesen láttak hozzá a munkához. Mikor elkészültek, dupla örömmel kezdődött a homoktorták sütése, homokvárak építése. Ennyi munka után az ebéd is sokkal jobban esett és fáradtan bár, de elégedetten tértünk vissza az osztályba.
Légy okos, kezet moss!
A kézmosás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni a gyermekek körében. Bárhol járnak, játszótéren, iskolában, óvodában, üzletközpontban, autóbuszon, vonaton, mindenütt veszély leselkedik rájuk, azonban ez a veszély elhárítható egy egyszerű kézmosással, ha megfelelően végzik azt. Amennyiben erre nem figyelünk oda, a kórokozók különféle betegségeket okoznak, elsősorban bőrbetegségeket, melyek nagy része fertőző. Erről is beszéltünk az egészségvédelem keretén belül az 1.A és B osztályokban.
A mozgás világnapja 🏃♀️🏋️♂️🤸♂️⛹️♀️🤾🤼🚵♀️
A mozgás valóban kulcsfontosságú a mi másodikosainknak is. Ezért a 2.B,C,D,E osztály tanulói az egészségük megőrzése szempontjából minden nap tesznek, a fizikai és mentális egészségük javulásának érdekében.
Őseink bölcsessége és a mai tudomány egyaránt ugyanazt állítja:
"A mozgás maga az élet. " Amit használunk, az fejlődik, erősödik, amit nem használunk, az gyengül, elsorvad. A mozgás - bármilyen intenzitású és jellegű legyen is - fejleszti a testet és az elmét, harmonizálja az idegrendszert, nyugtatja a lelket, és javítva a vérkeringést több tápanyaggal látja el minden egyes sejtünket. Ezen kívül oldja a stresszt, és a jókedvet, örömöt okoz.
Tantárgyközi elem napja
Az elmúlt héten a speciális osztályok etika óráin is megtartottuk az egyéni és szociális nevelésre irányuló tantárgyközi elem napját. Egy történet segítségével szemléltettük, milyen rossz hatással lehet az ember érzéseire a negatív szó és a kritika. Elgondolkoztunk azon, mitől lehet az ember nagyon szomorú, milyen hatással lehetnek rá a bántó és sértő szavak, mi veheti el az életkedvét. A bántó szavak elszomorítják, leépítik, míg a szép szavak eltöltik az embert kellemes érzésekkel. Egy játék segítségével felismertük azokat a szavakat, kifejezéseket, melyeket szívesen hallunk. Végül megfogadtuk, hogy igyekezni fogunk egymáshoz szépen, kedvesen szólni és kerülni fogjuk a sértő, becsmérlő és alázó kijelentéseket.
Viki tanító néni és a Bee-Bot
A Bee-Bot egy egyszerű és gyerekbarát kivitelezésű programozható játékrobot. A robotméhecskék segítségével a mi Viki tanító nénink megmutatta, hogyan lehet programozni a kis játékot, hogy könnyebben megtanuljuk és gyakoroljuk az irányokat a másodikosainkkal.
Az 1. C. D. E. osztályok a családi nap alkalmából a szülőknek mutatták be, hogyan tudnak "bánni" a robottal. A gombok segítségével a gyerekek egyszerű feladatokat adnak a robotnak - irányt, amerre a méhecske formájú robotnak mennie kell. A szeme villanásával és hanggal jelzi, hogy feladatot kapott. Örömmel nézték ahogyan a robot végigmegy a térképen.
Tanulmányi kirándulás
2024.május 15-én az V. A és V. B osztály tanulói tanulmányi kiránduláson vettek részt Kassán. Első állomásként Kassa magyarok által egyik leglátogatottabb nevezetessége Rákóczi fejedelem rodostói háza volt, mely a középkori városfal erődrendszerének legrégebben megmaradt részlete, a Hóhérbástya udvarában áll. Második állomásként megtekintették a világhírű irodalmár Márai Sándor emlékházát. Harmadik állomásként ellátogattak a Földalatti Régészeti Múzeumba – Dolná brána. A tanulók élményekkel gazdagodva tértek haza.
Küszönjük szépen fenntartónknak, hogy az autóbuszt rendelkezésünkre bocsátotta!
Május 15. - A család nemzetközi napja
A mai napot családias légkörben, a család jegyében töltöttük. A márciusi könyvhónap kapcsán meghirdetett iskolai versenyen tárgyi jutalomban részesültünk, így az ezáltal nyert kreatív kellékek felhasználásával névre szóló szeretetkarkötőket készíthettünk önmagunk és családtagjaink számára. A betűgyöngyök makraméba fűzésével egyedül nem boldogultunk, ezért egymás segítése nélkülözhetetlennek bizonyult. A közös munka érdekes megtapasztalás volt. Köszönjük a hasznos ajándékokat, amelyek segítségével mi is újabb örömet tudtunk ma szerezni. (Papp Andrea, osztályfőnök, 7.C speciális osztály)
