NOVINKY

          • Rendhagyó környezetismeret óra

          • A Szlovák Karszt Nemzeti Park szervezésében másodikos osztályos tanulóink rendhagyó játékos környezetismeret órán vettek részt. Az interaktív foglakozás központi témája az egyik legközkedveltebb költöző madarunk, a gólya volt. A résztvevő gyermekek szórakoztató játékok segítségével bővítették ismereteiket a madarak titokzatos világáról.

          • Ősi mesterségek - kosárfonás

          • A kosárfonás ősidőkre visszanyúló mesterség. Az ember valószínűleg a fészekrakó madaraktól leste el és fejlesztette tovább a fonás technikáját. A Művészeteket Pártoló Alap jóvoltából a Szepsi Városi Könyvtárban hagyományőrző játszóházas foglalkozáson próbálhatták ki tanulóink kézügyességüket. A már első nekifutásra is gyönyörű alkotások tárlata megtekinthető lesz a kézműves műhely házigazdáinál.

          • Száll az ének...

          • A sportversenyek mellet csentünk egy kis időt az énekversenyre is. Ma a felső tagozatosaink mutatták be énektudásukat, versenyeztek az 1. helyezésért. Szólóban Baszcsur Karmen és Horváth Gyöngyi nyertek elismerést, nyolcadikosaink a csapatverseny győztesei lettek. Feledhetetlen multikulturális élménynek lettünk részesei. Egymás után csendültek fel a magyar, angol, szlovák és cigánydallamok. Gratulálunk a felkészítőknek és valamennyi résztvevőnek!

          • Ameddig gyermekek vagyunk, legfontosabb dolgunk a játék. Ha van gyermekkorunk.

          • A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet június 12-ét a gyermekmunka elleni küzdelem napjának nyilvánította. Az ILO statisztikái szerint a gyermekmunka világméretű törvényi tilalma ellenére még mindig több mint 200-240 millió gyerek dolgozik szerte a világon. Ténylegesen ennél sokkal több gyermek lehet érintett. Erről hallgattak  egy előadást a IV.A osztály tanulói, mely után örömmel ismerték el, ha most gyakran lázonganak is ellene, bizony sokkal jobb sorsuk van az iskolapadban tásaiknál, akiknek sorsát a világnap kapcsán megismerték.

          • Krajské Majstrovstvá v atletike chlapcov a dievčat základných škôl okresu Košice - okolie

          • Na Majstrovstvách  okresu  v atletike chlapcov a dievčat základných škôl  okresu  Košice - okolie v školskom roku 2017/2018  reprezentovalo našu školu 21 žiakov. Aj keď všetci podali veľmi dobré výkony na krajské majstrovstvá sa prebojoval iba Zoltán Rybár, žiak 9. ročníka vo vrhu guľou výkonom 11, 38 m. Ani na krajskom kole nesklamal.  V tejto disciplíne súťažilo 25 žiakov a on sa umiestnil na peknom 5. mieste, výkonom 11,02 m. Posledný pokus mal najdlhší, ale žiaľ, v tejto disciplíne rozhodovali mladé študentky, ktoré podráždene reagovali na pripomienky trénerov a učiteľov pri posudzovaní techniky, tak sme na to doplatili.  Je smutné, že na takýchto pretekoch nerozhodujú skúsení odborníci.

          • Ügyességi többpróba - országos selejtező

          • Felső tagozatosaink négy további alapiskola növendékeivel mérték össze erejüket a nyári ügyességi többpróba különféle versenyszámaiban. Tanulóink újra helytálltak, így nemsokára hatan képviselik iskolánkat a Rimaszombatban megrendezésre kerülő országos bajnokságon. A 7-ik kategóriában két 1., egy 2. és egy 3. helyezést értek el, az 5-ik és a 6-ik kategóriában szintén két dobogós 2. helyet szereztek intézményünknek. Gratulálunk!

            Továbbjutók:

            Hudák Dávid, Baščúr József - VII.A

            Rybár Lesana - VIII.A

            Baščúr Sebastián, Rybár Sándor, Rybár Zoltán - IX.A

             

          • Felvidéki túra a palócok földjére

          • Hűvös, esőre álló reggelen indult el 30 gyerek neki a lankás gömöri dombságnak, Mózes bácsi biztos buszvezetése alatt. A valahai Nógrád vármegyének históriás helyeit igyekeztünk felderíteni, s ennek első állomása Fulkó rablólovag valahai fészke, Fülek vára volt. Sok más mellett azt is megtudtuk, hogy a XVII. század a város fénykora volt, politikai és katonai fellegvár is egyben. Megnéztük a „Gésa és szamuráj” c. vándorkiállítást is a cseh Nemzeti Múzeum jóvoltából, amely által betekintést nyerhettünk a szamurájok és a gésák közösségi életébe, valamint a korabeli japán harcművészet titkaiba. A vár egy eldugott részében a föld alatti pincékben pedig a II. világháború óvóhelyét tárták elénk, amely bizony elgondolkodtatta a gyerekeket a háború félelmeiről, borzalmairól. Következő állomása a mai napnak a losonci zsinagóga felújított épülete volt. Nemcsak kívülről impozáns, de a belső tér is meghatóan egyedien újult meg, s emlékezteti a látogatót a múlt borzalmaira. Utunk utolsó helyszíne a Tomaj nemzetség fészke, Gács volt. Rácsodálkozhattunk a már luxusszállodává avanzsált hat szög alakú barokk kastély kertjére, és 13 hektáron elterülő parkjára. A községben élt és volt gyógyszertáros különleges tehetségű festőművészünk Csontváry Kosztka Tivadar, valamint e falu jeles szülöttje Badinyi Jós Ferenc sumerológus is. A késő délutáni órákban érkeztünk haza, telve az egész nap élményeivel, örömeivel. Jövőre folyt. köv.

          • Járási atlétikai bajnokság - kicsiknek

          • A nagyokhoz hasonlóan ma a kicsik is kipróbálhatták ügyességüket a járási atlétikai bajnokságon. A szervezőbizottság meglepetésére iskolánk picinyei, nulladikosaink még nem tudták ugyan egyedül aláírni a nevezési lapot, mégis bátran helytálltak a megmérettetésen. Az első osztályos Žiga Noémi még helyezést is szerzett. Gratulálunk!

          • Járási atlétikai bajnokság - nagyoknak

          • Csehszlovák Néphadsereg utcai Alapiskola sportpályáján 15 alapiskola részvételével került megrendezésre a 2018-as járási atlétikai bajnokság. Intézményünket 21 tanuló képviselte. Kilencedik osztályos tanulóink két első, két második és egy harmadik helyezést értek el. Staféta futásban a fiúk szintén második helyen végeztek. Gratulálunk!

          • Tűzoltó leszel s katona!

          • Minden gyermek szeretne tűzoltó lenni, a katasztrófavédelem pedig gyermeknapon lehetőséget is biztosított erre. Ma délelőtt városunk főterén gyerkőcök tömege ismerkedhetett meg a tűzoltók izgalmas életével. Megtekinthették a tűzoltók járműveit és a különleges felszereléseket, végignéztek egy "igazi" mentőakciót. 

          • Gyermeknapi várjátékok

          • Felső tagozatosaink gyermeknapi meglepetésként Bombios csapatjátékkal szórakoztak. A vár támadói és védői osztályonként kiválasztott csapatokkal kezdték a métához hasonló szabályokkal rendelkező játékot. A támadójátékosok felsorakoznak a pálya elején, a támadókapunál. A támadó behelyezte jeladóval ellátott karját a támadókapu nyílásába, így jelentkezett be a dobáshoz. A bejelentkezésről hang és fényvisszajelzést kaptunk. A védőjátékosok a pálya hátulján álltak sorba, a védőkapu mögött. A dobáshoz regisztrált támadójátékos választott három dobóeszközt, és ezekkel három borulóbástyát dobhatott le. Ha három dobásból legalább egy borulóbástyát leborított, átfutott a támadókapun, és befutott az első dokkolóbástyába. Amikor a támadó átfutott a támadókapun, zöld jelzést kapott a védőkapu is, és a védőjátékos is futott felállítani a ledőlt borulóbástyákat. Minél hamarabb álította fel és tette helyre a borulóbástyákat, annál hamarabb vetett véget a támadók futóidejének. A tűző nap sem csökkentette gyermekeink lelkesedését. Fáradhatatlanul versenyeztek, élvezték a csapatjátékot, szurkoltak, és az utolsó percig lankadatlanul, teljes önfeledtséggel vetették be harciasságukat a várjátékokban. Jó buli volt!

          • Gazdálkodj okosan! Építsünk várost!

          • Tanulóink a Kozmix internetes portál segítségével alapvető pénzügyi ismereteiket fejlesztették.  A kis pénzügyi akadémia játékosan vezette be projektcsapatunkat a pénz világába. A portálon való regisztráció után, hamarosan megérkezett a játékcsomag. A résztvevők kitalálták és elkészítették pénznemüket. Interaktív feladatok megoldásával megalapozták az alaptőkét, így elkezdődött az építkezési alapanyagok megvásárlása. Gondos tervezés után sor került a városépítésre. Miután mindennel elkészültek, vendégül látták a testvérvárosok képviselőit. Településük gólyái iskolánk jó hírét egészen Bergengóciáig repítették.