Icinke-picinke bábosaink -a tanító nénik gondos felkészítésével- önállóan adták elő életük első bábjátékát. Várjuk a következő előadást!
NOVINKY
A bábos legnagyobb öröme, ha előadásának közönségsikere van
Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny 2018
A Talentída nonprofit szervezet a 2017/2018-as tanévben is megrendezi a Kangourou sans Frontieres nemzetközi alapítvány által koordinált Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyt. Ezen a versenyen mindenki részt vehet, aki szeret gondolkodni, mert a könnyebb és nehezebb feladatok együtt mindenki számára sikerélményt biztosítanak. A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése. A versenyt 89 országban azonos időpontban rendezik. A rendezők mottója: "Legyen ez a 75 perc matematika ünnepe szerte a világon!" Idén már Babócáink is bekapcsolódtak a megmérettetésbe.
Könyvhónap a VIII.A osztályban - Rómeó és Júlia
Nyolcadikos tanulóink az iskolai könyvhónap projekt keretében a két veronai szerelmes történetét dolgozták fel. A híres drámából készített musical osztatlan sikert aratott a tanulók körében. Élményeiket egy plakát segítségével örökítették meg, miközben a színdarabban felcsendülő dalokat dúdolták: Lehetsz király…, Szívből szeretni…
Individuálna špeciálno-pedagogická starostlivosť
Aj tak sa to dá - Kreatívne a hravo na internete
Prirodzenou súčasťou života detí a mládeže sú v dnešnej dobe informačné a komunikačné technológie. Záujem detí o prácu s IKT na našej škole je veľký aj u detí so ŠVVP. Aj touto formou overujeme, upevňujeme učivo, ale aj spestrujeme vyučovanie a motiváciu žiakov.
Teadélelőtt az I.C-ben - Minden napra egy mese...
A márciusi könyvhónap kapcsán az l.C osztály nebulói tanítási napjaikat mesével kezdték. És hogy még szebbé varázsolják a mord, és még mindig hideg reggeleket, a mesékhez a kellemesen meleg tantermük kényelmes vackában forró citromos tea is járt, amiből egy pohár sosem elég.
Mesterszakács junior - Túrókrémes muffin
A muffin nagyon közkedvelt édesség a gyerekek körében. Ma a hagyományos muffintésztát vaníliás túrókrémmel bolondítottuk meg, így az íze a fincsi Pribináčik-ra hasonlított.
Márciusi könyvhónap a II.D osztályban
„Az olvasás, ha élvezetet okoz, segít élni. Átélni és túlélni is.“
A II.D osztályosok egyik kedvenc olvasmánya „A három kismalac“ története. Annak ellenére, hogy már nagyon sokszor látták, hallották, eljátszották és elolvasták, amikor az idén újra előkerült, ismét nagy közkedveltségnek örvendett.Nagy volt a versengés a felolvasók között, szinte mindenki szeretett volna felolvasni osztálytársainak. A már jól ismert történetet újra elolvastuk, megbeszéltük majd elkészítettük a kismalacok kunyhóit. A lázas munka magával ragadta a lelkes csapatot, fáradhatatlanul szorgoskodott az osztály minden tagja. Szinte mindenről megfeledkeztek a munka hevében. Lássuk a végeredményt!
Planetáriumok nemzetközi napja
A csillagászati tél befejeztével kerül évente megrendezésre a Planetáriumok nemzetközi napja.Ennek jegyében tettek látogatást tanulóink a kassai Poprádi utcai szabadidőközpont planetáriumába, ahol az épület kupolája alatt, rendhagyó előadásban volt részük. Egy képzeletbeli űrutazás résztvevőivé váltak, és beutazták az egész világűrt. Az előadás után az éjszakai égbolt érdekességeit, égi jelenségeit tekinthették meg. Az ifjú űrutazók feje fölött, technikai megoldások segítségével, megjelent a csillagokkal és csillagképekkel teli égbolt.
Pályamunka - márciusi könyvhónap
A IV.A osztály mesetortája: A torta hozzávalói: rajzlap, krepp papír, olló, ragasztó, szalag és sok-sok ötlet a tanulók részéről. Munkamenet:
👉A tanulók közösen kiválasztották az olvasókönyvből a legkedvesebb meséjüket: "Mátyás király és a varga."
👉A mesét részekre bontották és röviden, lényegre törően lejegyezték.
👉Ez alapján mindenki kiválasztott egy részt, ami számára a legkedvesebb és illusztrációt készített.
👉A torta 13 szeletből áll. Minden szelet egy tanuló munkája. A csapat óriási lelkesedéssel és örömmel dolgozott. Erős volt a versenyszellem a tanulók között, szinte izzott a levegő.
👉Az elkészített mesekrémet ráragasztották a már meglévő tortaszeletekre.
👉A tortát kókuszliszttel,színes cukorkákkal, „habbal“ és papírrózsával díszítették.
👉Az eredmény? Valósághű, mesélő csokitorta!
Nemzeti ünnepünkre emlékezün️k
"A hazafiak riszálják magukat, énekelnek, szavalnak, esküdöznek. De csak egyfajta igazi hazafiság van: ha valaki ott, ahol éppen van, teljes hűséggel és feltétlen erőkifejtéssel helytáll a munkájában. Ennek visszaható ereje van a hazára. Minden más csak vásári mutogatás és tányérozás." (Márai Sándor)
Aprókáink könyvhónapja
A bábjáték csodálatos élmény. Az élettelen bábu megelevenedik, és ez a csoda újból és újból átélhető valóság. A varázslat a gyermek szeme láttára játszódik le. A paraván takarást nyújt. Játékra hívó hely, elfed és véd. Feloldja a szorongást, a védettséggel és takarással azt az illúziót kelti, hogy személye nem látható. Így kerülnek szabadon felszínre elfojtott, rejtett titkai, elnyomott érzelmi feszültségei.
Individuálna špeciálno-pedagogická starostlivosť
Aj takto sa to dá! Každý učiteľ sa snaží hľadať spôsoby ako dosiahnuť výchovno-vzdelávací cieľ. Učitelia, ktorí pracujú so žiakmi s ŠVVP to tiež nemajú ľahké, ale pracovať s deťmi s láskou sa oplatí. Ako sa to podarilo mne? O to sa chcem s Vami podeliť. Odmenou boli detské výtvory z plastelíny a najmä ich nespútaná radosť.
A mese valóság, de nem hétköznapi valóság...
Negyedikeseink szívesen olvassák a Mátyás királyról szóló történeteket. A róla szóló mesék és mondák elbűvöltek és megszólítottak mindnyájunkat. Mátyás igazságosságának lettünk szem- és fültanúi, avagy olvastuk és láttuk, hogy az arra méltó elnyeri tisztességes büntetését, jutalmát! A könyv hónapja alkalmából megtanultuk a Mátyás mesék ismert főcímdalát, eljátszottunk "A három bakkecske" c. mesét. Ebben a mesében a magyar uraságoknak kellet megfejteniük a „zavaros beszédet”, miszerint: “Messzi-e még a messzi?” „Miért tizenkettő a harminckettő?” és a “Hogyan fejhető meg három bakkecske?”, melyben csak jutalom aranypénz fejében beszélt a jó vitéz ember, aki minden érmén meglátta királya arcképét.
Könyhónap a II.C osztályban
A márciusi könyvhónap keretében a II.C osztály tanulói „A kiskakas gyémánt félkrajcárja” c. mesét dolgozták fel. Elolvasták, megnézték, megbeszélték a történetet, díszletet készítettek, majd eljátszották, feladatlapot töltöttek ki, és pihenésképpen a meséből egy jelenetet ki is festettek. Mindnyájan nagyon élvezték, hogy ha csak egy rövid időre is, a mese szereplőinek bőrébe bújhattak.
Fogápolás mesterfokon
Rudi bácsi személyében újra iskolánkba látogatott Fogtündérünk. Ezúttal harmadikosaink ismerkedtek meg a helyes fogápolás technikájával. Az előadás gyakorlati része osztatlan sikert aratott tanulónk körében. A mindennapi fogápolás érdekében a "Fogápolási tanfolyam" sikeres vizsgázóinak Rudi bácsi fogkeféket, fogkrémeket és poharakat ajándékozott. Köszönjük szépen az előadást és az ajándékokat 💐!
Könyvhónap a VII.A osztályban
A VII. A osztály tanulói, a könyv hónapja alkalmából több állomásos kalandtúrán vettek részt. Ez a nem mindennapi kaland a veszélyekkel teli dzsungelben kezdődött, majd a tüskevárban folytatódott. Végül a bátor kis csapat eljutott egészen Csodaországig.
"A művészet a remény legszebb megnyilvánulása."
“Bármilyen tehetséged van, használd azt: az erdő is nagyon csendes lenne, ha csak azok a madarak énekelnének benne, akik a legjobban tudnak énekelni.”
Minden gyermek egyedi, megismételhetetlen, különleges, minden gyermeknek egyéni szükségletei, igényei, lehetőségei vannak. A gyermekek közötti különbségek, különbözőségek óriásiak lehetnek, egyesek alulteljesítenek, mások messze meghaladják bizonyos területen a többi társukat. A különleges, egyéni bánásmódot igénylő gyermekek birodalma egy elvarázsolt hely. Akit beengednek a maguk külön kis világába, az mérhetetlen szeretetben részesül.
Mesedélelőtt a II.C osztályban
A II.C osztályban kedden délelőtt a könyvhónap alkalmából mesedélelőttre került sor.
Osztályunkban könyvkiállítást rendeztünk, így a gyermekek szabadidejükben érdeklődésük szerint bármikor belelapozhatnak a meséskönyvekbe. Elolvastuk közösen Gárdonyi Géza: Tyúkanyó mostohagyermekei c. meséjét. A történet olvasása előtt megismerkedtek a mese írójával. A közös olvasás után megbeszéltük a mese tartalmát, majd az interaktív tábla segítségével közös feladatokat oldottunk meg. A gyakorlást szolgáló feladatokat játékos tevékenység követte, tyúkanyót és kiskacsákat készítettünk. A nap végén ritmushangszerek kíséretében énekelgettünk. A rendhagyó délelőtt nagyon jó hangulatban telt el.
Mesterszakács junior
Lemaradtál a Fakanál szakkör legújabb részéről? Nézd vissza az édesség készítésének legizgalmasabb pillanatait képekben!
Jótékonysági adományok Pozsonyból
A pozsonyi székhelyű EQUTY nonprofit szervezet újra ruhaadományt ajándékozott iskolánk tanulói számára. Lýdia Šuchovának, az egyesület elnöknőjének köszönhetően meg is érkezett a szállítmány. Miután korosztályok szerint rendeztük a ruhákat és lábbeliket, szétosztásra került az ajándék a rászoruló családok gyermekeinek. Köszönjük szépen a segítséget!
