Karácsony. A legendák szent ünnepe, amely a legszebb, a legdicsőbb valamennyi közt. Karácsony… e szónál millió szív dobban össze. Ünnepet ül az egész keresztyén világ. Ünnepel a szegény és gazdag egyaránt. Igen, a szegény ember…. A jászolban fekvő kisded, aki rongyos istállóban jött a világra figyelmeztet, hogy a külsőségek mit sem érnek, ha nem találjuk meg lelkünk békéjét. Hogy Isten előtt minden gyerek egyforma. Hogy minden gyerek szerethető. Hogy mindenkinek jár egy esély. Hogy le kell hajolnunk az esendőhöz.
Odakinn fagyos, hideg szél süvölt, kísértetiesen rázva a szegény hajlékok rozzant ablakfáit. A vastag hólepel mindent beborít. Mintha minden élet megszűnt volna, oly némaság mindenütt. Csak a szél süvölt könyörtelen, irgalmatlanul. Szegényes, kicsi szoba. Az ablakok papírral vannak beragasztva, a kis pléhkályhában régen kiégett az utolsó hasáb fa. A családfő az asztalnál ül, könyökére támasztva a fejét… Gondolkozik. Vajon mire gondol - a szeretet ünnepén? - Mit eszünk holnap! - tör ki belőle a sóhajtás. …Holnap… s azután!
Ünnepelni fog az egész világ - a szegény ember is. Szeretne sírni, kisírni évek bánatát. Egy kis karácsonyfára biztosan telik, s az apróság majd ujjong.
Karácsony a szeretet csodája. A Karácsony bizalom... hogy számíthatunk egymásra.
Ebből csöpögtetünk nap mint nap megkopott tarisznyánkból. Örömzenélünk, éneklünk, együtt vagyunk. Karácsonyi műsort készítünk. A Jézuskának, szeretteinknek, mindazoknak, akik naponta azon fáradoznak, hogy emberhez - gyerekhez méltó életet élhessünk.
Mi így várjuk a fénylő csodát!