A költészet napja tiszteletére Encsen megrendezett 43. Abaúji szavalóversenyen iskolánkat Viszlai Anna Rozália és Viszlai Mihály Bence képviselte. Mindkét tanítványunk a maga kategóriájában a győzteseknek járó első helyezéssel tért haza. Szívből gratulálunk a helytálláshoz!
Köszönet a felkészítésért Rácz Erzsébet és Elek Erika kollégáknak!
NOVINKY
43. Abaúji szavalóverseny
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánnak az V.A osztály tanulói
Informatika óra keretében húsvéti képeslapokat szerkesztettek az V.A osztály tanulói. "Bachtaji Patragyi Tuke Vojinaf!"
A farkas, a kecske és a káposzta... - avagy algoritmusok a VI. évfolyamban
Adott egy "ősrégi" probléma: Van egy folyó, amin át kellene kelnünk. Adott egy csónak is, amiben egyszerre csak egy dolgot vihetünk magunkkal a túlpartra. A feladat az, hogy átvigyük a kecskét, a káposztát, meg a farkast. A probléma ott kezdődik, hogy ha magára hagyom a kecskét a káposztával, akkor a káposztának bizony annyi. Hasonlóan a farkas is megeszi a kecskét, ha nem vagyunk ott. Hogyan vigyük át őket mégis, hogy mind megmaradjanak (egyben)? Ennek a feladatnak a megoldására vállalkoztak VI. évfolyamos tanulóink az informatika óra keretében. További 6.B fényképekért kattints ide 6.A osztályos fényképekért kattints ide
Aprókáink húsvétvárása
„Régen elmúlt már az újév, tavasz virrad, itt a húsvét! Virág, barka, nyuszi, tojás, sonkaillat, fonott kalács. Megérte a várakozást, festhetjük a piros tojást.”
Húsvét közeledtével a nulladik osztályos tanító nénik is bevonták gyermekeiket az ünnepi készülődésbe. Aprókáink saját készítésű díszekkel járulnak hozzá tantermeik díszítéséhez és csinosításához. Kézműves foglakozásuk során valamennyi asztalnál más-más technika várta a gyermekeket. Felhasználták a tavasz, illetve a húsvét kedvelt motívumait, már most ünnepi hangulatot idézve iskolánkba.
Babócáink húsvétvárása
„Kupacokban áll a tojás, nyakunkon van a locsolás. Hogy készüljünk a húsvétra? Festésre vár százhúsz véka…“
Babócáink tavasz- és húsvétváró kézműves foglalkozáson vettek részt. Elek Erika tanító néni irányításával különféle technikával díszített húsvéti tojásokat, asztaldíszeket készítettek, betekintettek a kasírozás és kollázs készítés rejtelmeibe, megtapasztalták a népi mondás bölcseletét: „úgy vigyáznak rá, mint a hímes tojásra”.
A magyar költészet napja
„Légy egy fűszálon a pici él, s nagyobb leszel a világ tengelyénél.” (József Attila)
A magyar költészet napját 1964-től József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük. Ebből az alkalomból irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -ver-senyekkel rójuk le tiszteletünket a magyar líra előtt. Ezen a jeles napon iskolánk tanulói a magyar költőkkel és költeményeikkel foglalkoztak az irodalomórán, melyet prezentációkkal, megzenésített versekkel és vetélkedőkkel tettek színesebbé.
Elsőseink húsvétvárása
"Húsvétra várva" iskolánk legkisebbjei remek hangulatú, közös kézműves foglakozáson vettek részt. A délelőtt folyamán daloktól, mondókáktól és versecskéktől csengett iskolánk épülete. Apró kezecskék szorgoskodtak, hogy folyosóinkat és tantermeinket húsvéti díszbe öltöztessék. Elkezdődött a közös húsvétvárás!
Nárciszok napja
Iskolánk tanulói és dolgozói idén is bekapcsolódtak a hagyományos Nárcisz napi gyűjtésbe. A diákok prezentációval egybekötött beszélgetés keretében ismerkedtek a szlovákiai Rákellenes Liga küldetésével. Az összegyűjtött adományt intézményünk a kassai egyetemi kórház gyermek-onkológiai osztályának adományozza.
Idén újra együtt ünnepeltünk...
"Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának." A tavalyi évhez hasonlóan, idén is egész napos rendezvény keretében ünnepeltük meg a roma kultúra napját. Ezek a programok több célt is szolgálnak: egyrészt közelebb hozzák a többségi társadalomhoz a romák művészetét, másrészt bemutatják, hogy milyen kincsek rejlenek a roma kultúrában, átélhetővé teszik a többségi társadalom számára, erősítve ezáltal az összetartozás és a közösségteremtés kultúráját.
Tojásfestés a városi könyvtárban
A könyvtáros hölgyeknek köszönhetően tanítványaink megismerkedhettek a viaszos tojásírással. A gömöri motívumok kackiás mintázatát próbálták elsajátítani Magdolna nénitől, ami többé- kevésbé sikerült is. Végeredményként színes, díszes, vidám, egyedi tojásokat alkottak a kis lurkók.
Számítógépes rajzverseny: Miről álmodtam?
A szepsi Tücsök Szabadidőközpont által januárban meghirdetett számítógépes rajversenybe iskolánk hatodikosai kapcsolódtak be. Egyik diákunk régi nagy álma versenyművének köszönhetően beteljesült. Horváth Marek megálmodott futballcipőjét, Tóth Mária a szabadidőközpont igazgatónőjének köszönhetően, ma a verseny eredményhirdetésén vehette át. A díjkiosztó nem csak kis futballistánk számára tartogatott meglepetést. Rajczi Vanda és Miškei Anna szintén meglepetésben részesültek, ők lovaglási lehetőséget kaptak ajándékba. Köszönjük szépen az ajándékokat!
T9-2017
Az idei tanévben intézményünk 15 kilencedikes tanulója vett részt a T9-2017 országos szintű tesztelésen. A diákok tudásszintjét matematikából, szlovák nyelv és szlovák irodalomból, valamint magyar nyelv és magyar irodalomból 75 kérdésen keresztül mérték fel. Az eredmények a végzős alapiskolások továbbtanulásának esélyeit feltételezik.
"Nem elég a tehetség: a sikerhez alázat is kell."
Viszlai Anna Rozália a Tompa szavalóverseny kerületi megmérettetésén méltán elnyert aranysávos besorolásával immár harmadik alkalommal képviseli iskolánkat a verseny országos döntőjében. Pannika tehetségének elismerése évről évre egyre több területen mutatkozik. Idén a szavaláson és versíráson kívül népdalversenyre és színjátófesztiválra is beneveztük. Köszönet Rácz Erzsébet tanárnőnek a felkészítésért, Pannikának pedig gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
Húsvéti kézműveskedés
Felső tagozatos tanulóink szüleikkel együtt húsvéti kézműves foglakozáson vettek részt. Amíg a diákok ajtódíszeket és dekorációs kellékeket készítettek, az anyukák húsvéti terítők hímzésével töltötték az időt. A közös tevékenység ideje alatt mindannyian jól szórakoztak. Az elkészült ünnepi szimbólumok iskolánk termeibe varázsolják az elkövetkezendő húsvét hangulatát.
Danka és Janka - A IV.A osztály projektje
A IV.A osztály valamennyi tanulójának nagy az érdeklődése az olvasás iránt. Rendszeresen kölcsönöznek az idén kialakított iskolai „Olvasósarok“ könyveiből. Ebben a tanévben gyakran kerül sor a láncolvasásra is: a diákok felváltva hangosan olvasnak osztálytársaiknak, majd együtt megbeszélik az olvasottakat, mi az ami legjobban tetszett az adott fejezetben. Az ajánlott olvasmányok közül három könyv lett ilyen módon feldolgozva: Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön, Erich Kästner: A két Lotti, Mária Ďuríčková: Danka a Janka című könyve. A könyvhónap alkalmából a szlovák könyv egyes fejezeteihez illusztrációk is készültek.
Mesiac knihy - projekt VIII.A triedy
Pri príležitosti mesiaca knihy v rámci SJSL v VIII.A triede sme si uctili múdrosť získavanú z kníh. Žiaci so záujmom sledovali výklad učiteľky Mgr. H. Hančinovej o vynikajúcom zberateľovi ľudových rozprávok Pavla Dobšinského. V „Encyklopédii HISTÓRII SVETA“ a „Chcem vedieť prečo“ našli mnoho odpovedí na svoje otázky. Vyučovaciu hodinu ukončili vlastnou - nápaditou ilustráciou pre dané knižky.
Kísérletek könyve - A VII.A osztály projektje
VII.A osztályos tanulóink a márciusi könyvhónap kapcsán, Ötvös Ildikó tanárnő segítségével, saját kísérletgyűjteményt állítottak össze, mely a természettudományi tantárgyak tanulási folyamata során nyújt majd számukra hasznos segítséget. A kézikönyv 30 látványos és élményt nyújtó kísérletet tartalmaz, amelyek a háztartásokban fellelhető eszközökkel és hétköznapi anyagokkal is megvalósíthatók. A munkafolyamatok részletes elméleti magyarázatát látványos illusztrációk is díszítik. Érdeklődéssel várjuk a gyakorlati megvalósításukat!
A Víz világnapjára emlékeztek negyedikeseink
A Föld édesvízkészlete nem kifogyhatatlan, körforgásának és tisztaságának megőrzése érdekében azonban nagyobb figyelmet szükséges szentelnünk környezetünk védelmére is, mint ahogy a IV.A, IV.B, IV.C, IV.D tanulói tették a Víz világnapja alkalmából. A jövő generációjának is tudatosítania kell, miért nevezzük kincsnek a tiszta vizet. A világ szinte minden állóvize, folyója szennyezett. Jelenünk és az utánunk érkező generációk sorsa múlhat azon, miképpen gazdálkodunk a Föld vízkészleteivel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk az élet egyik alapvető elemét. AZ ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte meg a Víz világnapjaként, melynek célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön ez a természeti kincs. Ha nincs tiszta víz, akkor nincs víz. Ha nincs víz, nincs élet. Ilyen egyszerű ez.
Márciusi könyvhónap - VIII.A osztály
„A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvassa.” (Kosztolányi Dezső) A szociálisan hátrányos helyzetű családok gyermekei számára a könyvtár az életben való érvényesülésük nélkülözhetetlen eszköze. Ahhoz, hogy az olvasás szokássá váljon, meg kell teremtenünk az egyenlő esélyt a könyvtárhasználatban is. Ez volt a célja a VIII.A osztályos tanulók számára megtervezett projektnek is, mely hozzásegíti tanulóinkat a könyvtár használatának elsajátításához. Jó szórakozást kívánunk valamennyi olvasó számára!
Az Év tanítója díj idei kitüntetettje: Mgr. Sirgely Andrea, igazgatóhelyettes
Pedagógusi hivatása 1986-ban indult. Pályafutását iskolánkban, a Szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskolában kezdte, ahol napjainkig is tanít. A tanítói pálya iránti elhivatottságát és intézményünk iránti hűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az intézményünkben végzett 30 éves szakmai munkája során elért sikerei. Ebben az időszakban pedagógusként, osztályfőnökként és vezetőként is mindig iskolánk és a helyi magyarság érdekeit szolgálta. Munkahelyi elkötelezettségein kívül részt vállal a szepsi református egyház és városunk magyar vonatkozású szervezeteinek közösségi életében. Szakmailag jól képzett, tapasztalt, lelkiismeretes pedagógus. Elkötelezett híve az anyanyelvi kultúra fejlesztésének, a magyar hagyományok ápolásának. Szakmai és emberi értékei, önzetlensége, segítőkészsége, megbízhatósága példaként szolgál mindannyiunk számára. Ez a kitüntetés méltó elismerés eddig kifejtett nevelő-oktató munkájáért és intézményünk iránti elhivatottságáért.
Szívből gratulálunk!
