A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2017. május 27-én, immár harmadik alkalommal szervezte meg a Felvidéki tehetségnapot a komáromi Duna Menti Múzeum dísztermében. Az SZMPSZ által meghirdetett pályázatra a szlovákiai magyar tanítási nyelvű oktatási intézmények legtehetségesebb, kiemelkedő országos és nemzetközi eredményeket elérő diákjaikat nevezhették be. A beérkezett pályázatok elbírálása után 104 jelöltből 51-et javasoltak a tehetség díj kitüntetésre. Intézményünk jelöltje és díjazottja Ráczné Birtók Erzsébet mentoráltja: Viszlai Anna Rozália, VI.B osztályos tanuló lett. Pannika számos szlovákiai és magyarországi versenyen képviselte méltón iskolánkat. Az idei tanévben a versírás és szavalás mellett, a népdaléneklés és színjátszás terén is bemutatta tehetségét. Gratulálunk a gyönyörű teljesítményhez!
NOVINKY
A III. Felvidéki tehetségnap díjazottja: Viszlai Anna Rozália
Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny
2017.május 23-án, Várhosszúréten került megrendezésre az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny kerületi fordulója. A mesemondók megmérettetésén Viszlai Misikénk, Elek Erika felkészítésében, ezüst sávos besorolást nyert. Gratulálunk mindkettőjüknek!
A IV.D osztály és az Internet világa
A IV.D osztályos lányok már viszonylag ügyesen kezelik a számítógépet és az Internetet. A legutóbbi órán az Internet Explorer és Mozilla Firefox programokkal böngésztük a világhálót. Megismerkedtünk iskolánk honlapjával és a honlapon lévő sok érdekes hír és esemény tartalmával és képanyagával. Képgaléria A IV:D osztály eddigi munkánkból: Számítógép - Projekt Indián - Projekt
Rendhagyó polgári nevelés óra - városunk híres személyiségeinek nyomában
2016. május 23-án, a 6.B osztály tanulói - polgári nevelés óra keretén belül - egyórás szepsi tanulmányi kiránduláson vettek részt. A polgári nevelés tantárgy "Község, régió haza, Európai únió" témaköréből eddig tanultak alapján, felkeresték városunk híres személyiségeinek, régmúlt szülötteinek állított emlékműveket, emléktáblákat és szobrokat. Megtekintették Szepsi Csombor Mártonnak - az első magyar nyelvű európai útleírás: az "Europica Varietas" - szerzőjének a városi parkban lévő emlékművét, a tokaji aszú feltalálójának, Szepsi Laczkó Máténak köztéri szobrát és fából faragott emléktábláját. Felkeresték a Szózat megzenésítőjének, - városunkban egykoron segédtanárként működő - Egressy Béni zeneszerzőnek és templomi karnagynak a helyi művészeti iskola előtti mellszobrát is. Sétájuk közben megnézték városunk egyes történelmi intézményeit, épületeit is: a Szepsi Római-katolikus templomot, a Református templomot, az egykori zsidó imaház, a zsinagóga 1850 és 1864 között épült épületét, a városunk központjában álló Szojka-kaput mely az 1795-ös tűzvész ákdozatainak állít emléket. Meglátogatták a szecessziós stílusban épült városháza egyemeletes saroképületét, a Bódva-partján épült Bódva szállót, a Makovecz-stílusban épült Inkubátor-házat és a Bódva-szálló előtt létesített modern játszóteret. Iskolánk diákjai joggal lehetnek büszkék városukra és a benne élt jelentős történelmi személyiségeire. Reméljük a látottak-hallotak pozitív példát, hazaszeretetet és kellő büszkeséget jelentenek majd mindannyiuk számára. Kísérőtanárok: Ing.Meszlényi Tamás, Ing.Štark Péter Képgaléria
A család nemzetközi napja
"A család egy olyan remekmű, amiért érdemes élni, dolgozni." Minden embernek szüksége van arra, hogy legyen egy olyan hely ahová haza tud menni, ahol olyan emberekkel lehet együtt akik megértik, bátorítják, támogatják, akikkel meg tudja osztani saját élményeit, akikkel közös céljaik vannak. A család egyik legfontosabb feladata a gyermekről való gondoskodás, a biztonságérzet megteremtése, valamint a gyermek személyiség-fejlődésének stabil érzelmi megalapozása. Mit jelent számunkra a család, mi a feladata a családtagoknak? A család nemzetközi napján nulladik osztályos tanulóink ezekre a kérdésekre kaptak választ. Szerepjátékok segítségével mutatták be a családtagok szerepét a mindennapi életben.
A kassai csodák palotájában
A Múzeumok világnapja alkalmából iskolánk tanulói Balogh Jutka és Ötvös Ildikó kíséretében tanulmányi kiránduláson vettek részt a Kelet-Szlovákiai Múzeumban Kassán. A múzeum tudományos-technikai központja nem csupán egy kiállítás, hanem egy fizikai játszóház, ahol több mint 115 kiállított játék segítségével a gyermekek játékosan ismerhetik meg a fizikai jelenségeket. Minden kiállított játék interaktív eszköz, melyet nem csak lehet, hanem -ha nem is kötelező-, de mindenképpen érdemes megfogni, megtapogatni, kipróbálni. Minden egyes játéknál útmutató magyarázza el, hogy a játékot hogyan kell használni, és hogy milyen fizikai jelenség, törvénysze-rűség tapasztalható meg a játék használata közben.
„Ép testben, ép lélek!” - Atlétikai világnap
Iskolánk felső tagozatos tanulói az Atlétikai világnap kapcsán egész délelőttjüket a sport jegyében töltötték. A nap mottója az „Ép testben, ép lélek!” volt. A tanulók több atlétikai sportágban próbálhatták ki ügyességüket: 60 m-es gyorsfutás, távolugrás, krikettlabda dobás, 800-1000 m-es futás, helyből távolugrás. A mozgalmas nap végére mindenki kellemesen elfáradt.
Csipkerózsika balett
...Catalabutte, a királyi udvar ceremóniamestere az Aurora hercegnő keresztelőjére meghívott vendégek listáját nézi át, majd küldi el a meghívókat egy apróddal. A keresztelőre készül a jóságos Orgonatündér is, valamint a gonosz Carabosse is, de ő nem kap meghívót... E varázslatos tündérmese az egyik legnagyobb orosz zeneszerző Pjotr Iljics Csajkovszkij klasszikus nagy balettje. A Csipkerózsika a romantikus repertoár egyik legkiemelkedőbb darabja, melyet tanulóink a Kassai Nemzeti Színház művészeinek előadásában tekinthettek meg.
Bíborpiros szép rózsa
Csodálatos, hogy egy népdalról, nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak… De még csodálatosabb, ha egy népdalról, nótáról minden magyarnak ugyanaz jut eszébe. Régi emlékek, hangok, színek, szinte függetlenül a szövegtől. Május 14-én borult bíborba a szép rózsa Buzitán a járási fordulón. Viszlai Anna Rozália szép előadása a továbbjutást eredményezte. Gratulálunk!
Mozdulj rá! - Testmozgás világnapja
Iskolánk alsó tagozatos tanulói atlétikai játékokkal, közös versengéssel töltötték a Testmozgás világnapja kapcsán szervezett sportdélelőttöt. Futottak gyorsan és kitartóan, időre és távolságra, síkon és akadályokon... Szökdeltek, páros és egy lábon, elugrottak egy lábról és páros lábról... Eldobtak „mindent, amit lehet”, közelre és távolra, magasra és célba, egy kézzel és két kézzel mindegy volt, hogy az kicsi, színes és gömbölyű, vagy hosszúkás és szürke, és a levegőben igen furcsa dolgokra képes… Megismerték a csapatmunka és csapatverseny fogalmát és megtapasztalták, hogy minden egyéni részvétel számít, akár a futószámoknál (váltó), akár az egyéni eredmények összesítésénél.
Szakmai találkozó az Erasmus+ projekt keretében Kémesen
Az Erasmus+ projekt keretében szakmai találkozón vettünk részt a kémesi partneriskolában. A táblagépes bemutató órán és műhelymunkán túl, jutott idő az Ős-Dráva Látogatóközpont és a siklósi vár megtekintésére is. Az esti beszélgetések keretében megvitattuk a magyar, román és szlovák oktatási rendszer sajátosságait. Köszönjük a kémesiek vendégszeretetét!
Gyermek atlétikai verseny Szepsiben
Babócáink első ízben neveztek be a Szlovák Atlétikai Szövetség által meghirdetett Gyermek atlétikai versenyre. A fiatalabb fiúk stafétafutásában 6 csapat mérte össze ügyességét. Elsőseink hősies helytállásukkal megszerezték a 3.helyezést. Gratulálunk!
Tiszta kezek világnapja
A kézmosásra buzdító Tiszta kezek világnapja alkalmából szappanfőzésre adtuk fejünket a III.C osztállyal. Handmade alkotásainkat mákkal, barna cukorral dúsítottuk. Egy adagnyi bőven fedezi a tanulók napi kézmosását szeptembertől az iskolaév befejeztéig. Reményeink szerint a közösen készített pipereszappanért szívesebben nyúlnak a gyerekek.
Anyák napi köszöntő
Anyák napja alkalmából a 0.A és B osztály tanulói nyílt óra keretén belül ünnepi műsorral és apró ajándékokkal kedveskedtek az édesanyáknak és családtagjaiknak. A jelenlévő szülőknek módjukban állt megbizonyosodni gyermekeik tanulmányi szintjéről, mit tanultak, mennyit fejlődtek a szeptemberi iskolakezdéstől.
Szórakoztató online tanulás gyerekeknek
A XXI. század iskolájának fontos megfelelnie az új kihívásoknak. A pedagógusoknak új tanári kompetenciákat kell elsajátítaniuk, hiszen „ha ugyanúgy tanítunk ma, ahogy tegnap tanítottunk, akkor elraboljuk gyermekeinktől a holnapot”. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a modern információs és kommunikációs technológiák önmagukban történő, öncélú használata önmagában még nem jelent sokat: a feladatok mögötti pedagógiai tartalmat, didaktikai célt a pedagógusoknak kell megalkotniuk, alkalmazkodva az osztály összetételéhez, életkorához, előzetes tudásához, digitális kompetenciáihoz. Elek Erika (alsó tagozatos pedagógus) a Minspire projekt keretében sajátította el a táblagépek használatának fortélyait a tanítási folyamatban. Ma az I.A és IV.A osztály tanulói számára állított össze játékos feladatsorokat, így ők is kipróbálhatták a szövegértés, problémamegoldás, vizuális tájékozódás, ügyességi és reakció készségüket a közkedvelt IKT-eszközök segítségével.
Irány a vízcsap!
Május 5-én van a kézmosás világnapja, melynek célja, hogy ösztönözze a higiéniai szabályok betartását, tudatosítsa a szappannal történő kézmosás kedvező hatásait a betegségek megelőzésében. A piszkos kéz által legkönnyebben a légúti fertőzések (nátha, influenza, tüdőgyulladás), a hasmenéses megbetegedések és bizonyos típusú májgyulladások terjednek. Mivel a baktériumok egyre ellenállóbbak, nagyon sokat tehetünk a fertőzések megelőzéséért a megfelelő kézhigiéniával. Iskolánk 0.A és 0.B osztályának tanulói a helyes kézmosás folyamatát sajátították el.
Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond?
Az SZMPSZ szervezésében szakmai konferencián vettünk részt, ahol Strédl Terézia, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának tanára adott elő. A fórumra Királyhelmecről, Bodrogszerdahelyről, Tornáról, Almásról, Kassáról és Buzitáról érkeztek kollégáink, hogy tapasztalatot cseréljünk az oktatás aktuális problémáiról, a tanár-diák, és tanár-szülő kapcsolatokról.
A Duna Menti Tavasz előválogatója Királyhelmecen
2017.május 4-én zajlott a Duna Menti Tavasz előválogatója Királyhelmecen. Iskolánkat Rácz Erzsébet felkészítésében Viszlai Anna Rozália képviselte. "A lélek háza" című darab elnyerte a szakmai zsűri osztatlan elismerését. Gratulálunk és köszönjük iskolánk méltó képviseletét!
Aprókáink anyák napi köszöntője
Pénteken alsó tagozatos tanulóink nyitott órák keretében köszöntötték anyukáikat. Aprókáink a közös foglakozások során bemutatót tartottak az eddig tanultakból: olvastak, szavaltak, énekeltek szeretett közönségüknek. Az anyák napi köszöntő során átadták ajándékaikat, melyeket már hétfőtől kezdődően készítgettek e jeles napra.
Babócáink anyák napi köszöntője

